Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ha nehezen is, de nyert a Bayern és a Leverkusen is

A Bundesliga 10. fordulójának szombati játéknapján – ahogy arról már beszámoltunk – megérdemelten nyerte meg a Dortmund a Ruhr-vidéki rangadót, de további érdekes meccseken is szurkolhatott a nagyérdemű.

Ekkor lépett ugyanis pályára a Bayern München és a Bayer Leverkusen is. Érdekesség, hogy annak ellenére, hogy mindkét élcsapat győzelmi esélyekkel vágott neki a soros bajnokijának, a Hertha BSC és az Augsburg is megszerezte a vezetést. Közös pont azonban, hogy az éllovas és a jelenlegi harmadik helyezett is megfordította a mérkőzést, s őrzi remek formáját.

A Hannover számára is rosszul kezdődött a Hoffenheim elleni összecsapás, azonban Huszti Szabolcsék számára a folytatás sem alakult jobban: a magyar támadót az első félidőben alkalmazó hazaiak ugyanis váratlan, háromgólos vereséget szenvedtek a Hoffenheim ellen. A történethez hozzátartozik, hogy előbb a 12. percben Mame Diouf, majd a 64.-ben Marcelo is a kiállítás sorsára jutott, Roberto Firmino ugyanakkor újabb két találatával immár hétgólos a szezonban.
A sereghajtó elleni hazai bajnokiján mindenképp a Mainz tűnt esélyesebbnek, s a duplázó Okazaki Shinji tett is róla, hogy érvényesüljön a papírforma.

Bundesliga, 10. forduló:

Bayern München – Hertha BSC: 3-2 (1-1). Gólszerzők: Mandzukic (29., 51.), Götze (54.), ill. Ramos (4.), Ben Hatira (58.).

Hannover – Hoffenheim: 1-4 (0-2). Gólszerzők: Sane (56.), ill. Salihovic (10.), Herdling (18.), Firmino (62., 64.).

Bayer Leverkusen – Augsburg: 2-1 (1-1). Gólszerzők: Rolfes (34.), Can (83.), ill. Hahn (24.).

Mainz – Eintracht Braunschweig: 2-0 (1-0). Gólszerzők: Okazaki (8., 68.).

További eredmények:

Schalke 04 – Borussia Dortmund: 1-3 (0-1).

VfB Stuttgart – Nürnberg: 1-1 (1-1).

Szerző: Budai Levente