Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League, avagy a világ egyik ha nem a legjobb bajnokságának hétvégi menetrendje – előzetes

Szombaton a listavezető Arsenal vendégjátékával veszi kezdetét a Premier League 9. fordulója, mely ezúttal is tartogat a szurkolók számára egy csúcsderbit. Nézzük, mi vár ránk a hétvégén.

Ahogyan azt a bevezetőben is említettük, az Ágyúsok vendégségbe utaznak, ám nem túl messze, hiszen londoni derbire kerül sor a kiesőjelölt Crystal Palace ellen. Az esélyekről annyit, hogy Wenger csapata vezeti a bajnokságot, míg a Palace zsinórban öt meccset bukott el, legutóbb a Fulham ellen szenvedtek súlyos vereséget. Ezt követően tizenhat órai kezdettel négy mérkőzésen zendül majd a sípszó, a Manchester United hazai pályán a Stoke ellenében borítékolná a három pontot, míg a Liverpool a West Brom legyőzésével szeretné tartani a lépést az élmezőnnyel. A másik liverpooli gárda az Everton egészen Birmingham városáig utazik, ahol az Aston Villa lesz az ellenfél. A walesi újonc Cardiff pedig kiesési rangadót vívhat a Norwich otthonában, mondani sem kell, milyen fontos pontok forognak majd kockán. A játéknap zárómeccsén a liga meglepetéscsapata a Southampton fogadja a hétfőn még gálázó Fulham együttesét.

Vasárnapra marad a nagy derbi, ám nem csupán egy meccs lesz. A játéknapot a liga utolsó Sunderland kezdi meg, mely a Newcastle ellen gyűjtené be első bajnoki győzelmét, ehhez azonban a vendégeknek is lesz pár szavuk, netán Rémy személyében. Az Európa Ligában boltó Swansea a West Ham csapatát fogadja, míg az eddig gólszegényen játszó Tottenham a Hull City ellen lép pályára.

A hétvége angol derbije, nem más, mint két bajnokaspiráns, a Chelsea és a Manchester City összecsapása lesz Londonban. A tabellán mindössze egy pont választja el a feleket és az utóbbi hetekben nyújtott teljesítmény alapján két igen jó formában lévő csapatról beszélünk, mely nem csak a bajnokságban, de a Bajnokok Ligájában is aratott hét közben. Torres egyre csak formába lendül, míg Agüero fantasztikusan elkapta a fonalat. Igazi ádáz küzdelem várható, aki szereti a futballt semmiképen ne hagyja ki ezt a meccset.

Szombat:
13:45 Crystal Palace – Arsenal (DigiSport 1)
16:00 Aston Villa – Everton
16:00 Liverpool – West Bromwich
16:00 Manchester United – Stoke (DigiSport 1)
16:00 Norwich – Cardiff
18:30 Southampton – Fulham (DigiSport 1)

Vasárnap:
14:30 Sunderland AFC – Newcastle United
17:00 Chelsea – Manchester City (DigiSport 1)
17:00 Swansea – West Ham United
17:00 Tottenham – Hull City

Őszi Ádám