Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…
Hosszabb kihagyásra számíthat…
A német válogatott és az FC Bayern München sztárja közel állt ahhoz, hogy az FC Augsburg játékosa legyen – mindez a 2008-as naptári évben történt.
Manapság elképzelhetetlen lenne, hogy Thomas Müller az FC Augsburg alkalmazásába álljon, öt évvel ez előtt azonban nem sok választotta el ettől. Müller akkoriban a Bayern München ificsapataiban játszott, az Augsburg pedig egy feltörekvő csapat volt a Bundesliga 2 ben, úgy tűnt, hogy jó párost alkothatnak majd.
“Az A-Jugend játékos voltam, a második évemet játszottam ott, az amatőr csapatnál terveztek már velem. Az Augsburg a másodosztályban játszott és előretörő csapat érzetét keltették. A döntő tárgyalásokra nem került már sor, erre nem adott engedélyt a Bayern.” – mondta Müller.
A 24 estedős támadó megtartása utólag kiderült, hogy remek ötlet volt, hiszen a bajorok meghatározó játékosa már évek óta. Müller egyébként ezt követően egy évvel, a 2008/2009-es szezon végén mutatkozott be a Bundesligában, a következő szezonban pedig már alapjátékosa lett a Bayernnek – 13 gólt szerzett első profi idényében és további 11-et készített elő.
Müller piaci értéke a Tranfermarkt becslései szerint jelenleg 45 milió euró, összehasonlításként az Augsburg játékoskerete összesen 37 millió eurót ér…
Kostyál Balázs
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…
Hosszabb kihagyásra számíthat…
Így értékelt Pascal Jansen a Spurs elleni vereség után…
A Fiorentina hozta a kötelezőt jóval gyengébb erőket képviselő walesi ellenfelével szemben…
Vereséget szenvedett az AS Roma, kitömte a Rangerst a Lyon…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…
“Ha belenézek a tükörbe, nem látom a képmásom, mert Zlatanból csak egy van.”
Varga Barnabás gólja már túl későn jött…
A Lazio legyűrte a Nice csapatát, míg az Ajax idegenben játszott döntetlent…
Bejelentést tett a szövetség…
A 37 éves támadó gyönyörű gólt akasztott a Nice kapujába…
Több másik topcsapat kívánságlistáján is szerepel!
Nyilvánosságra került az októberi folytatás menetrendje…
Ótgólos meccsen győzedelmeskedtek a magyar fiatalok…
Több név is felmerült a brazil hátvéd kiesése végett
Ugyanakkor két olyan játékos is bekerült, akit legutóbb a felnőtt válogatotthoz hívtak…