Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Női VB selejtezők: Tizenhármat rúgtak a németek; Szenvedtek a svédek

A magyar válogatott sajnálatos, ám papírforma, és megérdemelt vereségén kívül több mérkőzést is rendeztek hétvégén, a világbajnoki selejtezősorozat, európai zónájában. Az eredmények közül szemezgetünk az alábbiakban, egy kis helyzetértékeléssel.

Világbajnoki selejtezősorozat; európai zóna – 3. játéknap
1. csoport
Szlovénia – Németország 0-13
Horvátország – Szlovákia 0-1
Az első csoport tagjai közé tartozik Németország, amely nem csak innen, de az egész európai mezőnyből is kimagaslik. A „Nationalelf” az oroszok múltkori tönkreverése után, a szlovénekre még nagyobb csapást mért. Szomszédunk illetlen vendéget fogadott, ugyanis az Európa Bajnok tizenhárom gólt rámolt be úgy, hogy például Marozsán Dzsenifer egyszer sem vette be, a hazaiak kapuját, pedig végig játszott.
A csoport másik meccsén, a második helyről álmodozó Szlovákia győzött, és értékes, három ponttal távozott Zágrábból.

2. csoport
Macedónia – Csehország 1-3
Spanyolország – Észtország 6-0
A szépen erősödő spanyol válogatott abszolút magabiztosan verte, az észt csapatot, míg a nálunk kicsit előrébb járó csehek szép győzelmet arattak Macedóniában. A csoportfavorit olaszok pihenőnaposak voltak.

3. csoport
Szerbia – Dánia 1-1
Izrael – Málta 2-0
Az EB-résztvevő dánok csak 1-1-re voltak jók Belgrádban, ami azért nem volt akkora pokol, mintha a férfi válogatott játszott volna. Eközben Izrael hölgyeményei magabiztos, bár szűkös győzelmet arattak, Málta ellen. A csoport első svájciak nem léptek pályára a fordulóban, ám még így is simán vezetnek.

4. csoport
Skócia – Észak-Írország 2-0
Bosznia-Hercegovina – Svédország 0-1
A skót válogatott, ha így folytatja, hamar kijuthat a kanadai Világbajnokságra. Bár a 2015-ös torna még messze van, a „felföldi” válogatott már a harmadik sikerénél jár, és hibátlanul vezet egy olyan csoportban, amelyet a jó utánpótlással rendelkező lengyelek, és főként az EB-ezüstérmes lengyelek fémjeleznek. A kontinens legjobb játékosai (Nilla Fischer, Sara Thunebro, Marie Hammarström, Caroline Seger, Lotta Schelin…) közül többet is felsorakoztató északiak nyögvenyelősen, egyetlen góllal tudtak csak nyerni Szarajevóban.

5. csoport
Görögország – Belgium 1-7
Norvégia – Albánia 7-0
Portugália – Hollandia 0-7
Az 5-ös számú gruppban minden együttes pályára lépett, és a három esélyesebb, egyaránt hetet vágott, aktuális ellenfelének. Már most élesen kirajzolódni látszik, hogy bizony hármas versenyfutás lesz, a 2015-ös részvételért, három, egyaránt tehetséges, és elszánt gárda között.

6. csoport
Fehéroroszország – Montenegró 3-1
Anglia – Wales 3-1
Az angolok, birt házi derbin verték 3-1-re, a legügyesebb walesi hölgyeket, és ez a végeredmény, azért még jelentősen hízelgő, a vendégekre nézve. A csoport másik meccsén, a belaruszok iskolázták le, a még csak nem is gyerekcipőben, hanem „mezítláb” járó montenegrói lányokat.

7. csoport
Bulgária – Kazahsztán 1-1
Magyarország – Ausztria 0-3
Egyelőre, a finnek, és az ellenünk is nyerő osztrákok vezetik a csoportot. Bár előbbi kettő az abszolút favorit franciáknál eggyel több meccset játszott már. Sajnos jelenleg a magyar együttes szerénykedik az utolsó helyen, igaz, Jakabfi Zsaniék is még csak egyszer kaptak lehetőséget a bizonyításra. Vágó Attila tanítványai legközelebb, Bulgária legjobbjait fogadják, mégpedig most csütörtökön.

Balogh József