Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Nemcsak a hollandok elleni vb-selejtező után lemondó Egervári-beszámolóval kapcsolatban tartalmazott elnökségi véleményt az mlsz.hu-n megjelent közlemény, hanem az utánpótlás-válogatottak idei teljesítményéről is. Ezekről Nyilasi Tibor, a szövetség sportigazgatója készített beszámolót.
A közvetlen hátországot jelentő U21-es válogatottra még vár két fontos tétmérkőzés novemberben, ám a többi korosztályos válogatott szereplését is értékelte az elnökség. A kommünikét változtatás nélkül adjuk közre: „Beszámolt az elnökség előtt az utánpótlás-válogatottak szerepléséről Nyilasi Tibor, az MLSZ sportigazgatója, aki az igazgatóság elmúlt három évére tekintett vissza Both József szakmai- és képzési igazgatóval közösen készített beszámolójában. A részletes anyag bemutatása után a szövetség vezetése részben kritikai éllel kinyilvánította, hogy továbbra is fejlődést, mérhető előrelépést szorgalmaz a korosztályos válogatottak szerepeltetése kapcsán. Elvárás egy olyan egységes szellemiség, csapategység megteremtése, amely kedvez az egyéni képességek kibontakozásának, hiszen a korosztályos válogatottak feladata – a sikeresség mellett – az, hogy a következő időszakra versenyképes labdarúgókat »termeljen ki« a felnőtt válogatott számára.
Az MLSZ vezetése elismeri azokat az eredményeket, amelyeket egyes eseményeken (elsősorban az U17-es korosztályok tavaly és tavalyelőtt) elértek csapataikkal a szakemberek, ám ennél markánsabb fejlődést vár el a többnyire az elitakadémiákról érkező fiatal futballisták menedzselése, felkészítése és csapattá gyúrása terén. Nem elfogadható, hogy a csapatok egy része még az Európa-bajnoki selejtező elitkört sem élte meg a szereplése során, mint ahogy az is elvárható lenne, hogy ha nem is rendszeresen, de egyszer-egyszer kontinensviadalra jussanak ki a magyar válogatottak (U17, U19).
Éppen ezért a testület felkéri az MLSZ apparátusát arra, hogy dolgozzon ki a következő időszakra vonatkozó átfogó szakmai koncepciót a további fejlődés elősegítése érdekében, különös tekintettel arra a tényre, hogy hazánk jövőre U19-es Európa-bajnokságot rendez, amelynek köszönhetően fókuszba kerül a hazai utánpótlásfutball. E koncepció készítésekor a szövetség vegye figyelembe annak a független szakmai vizsgálatnak a fejleményeit, amelyet az MLSZ a terület komplex »átvilágítása« kapcsán indított el. Teremtse meg a szabályozási lehetőségeit annak is, hogy a magyar fiatalok szerepeltetése a professzionális bajnokságokban folytatható legyen. Erősíteni kell továbbá az utánpótlás-szakág, a felnőtt A- és az U21-es válogatott, valamint az edzőképzés irányításának összhangját, együttműködését.”
Gavalovits Sándor
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
Fél évet töltött Szaúd-Arábiában…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…