Másfél éve nem kellett, pedig volt benne potenciál. A magyar edzők leírták, Kispesten nem kapott elég lehetőséget. Már-már felhagyott a profi futballal, de nem tette, és most Európa egyik legjobb csapatának tagja. Bajner Bálint Nemzeti Sportnak adott interjújából szemezgetünk.
Hatalmas különbségek minden téren, ami a Bundesligát és az NB I-et illeti. Bajner Bálint idehaza leírt futballista lett, Dortmundban elismert labdarúgó. Elsőként az utánpótlás helyzetéről egyre többet hallható dologról ejtett szót: „Nagyon sokszor előfordult, hogy ha valakinek a valakije jóban volt az edzővel, akkor az játszott, vagyis folyamatosan megvoltak ezek a szerepváltások. Ezért is menekültem el onnan 14-15 évesen, mert azt, ami akkor ment a Haladás utánpótlásában, nehezen lehetett elviselni. Sopronban szerencsére már nem tapasztaltam hasonlót, jó képzést kaptam Végh Tibor által, a hazai állomásaim közül ott voltak leginkább rendben a dolgok. Természetesen rengeteg kivétel van, de akkoriban a Haladásnál nagyon sokszor előfordult ilyesmi, és ezzel nem egyszer, nem kétszer tántorítottak el kis híján a futballtól.”
Az utánpótlásban dolgozó edzőkről is markáns véleményt fogalmazott meg a dortmundi támadó: „Tisztelet a kivételnek, de azt hiszem, ha csupán a nagyon jó kis hazai szakembereken múlna, lehet, hogy most még az NB II-ben sem futballoznék.”
A Szalai Ádámmal történt újpesti afférra – miszerint „ákombákom” játékos – a következőképpen reagált, kitérve a válogatottra is: „Igen, és én is hasonlóképp jártam – itthon már engem is több helyen leírtak, és gondoljunk csak bele, hány ilyen futballista lehet még! Hány ugyanilyen magyar labdarúgó lehet, akikről itthon lemondtak, és manapság talán már nem is játszanak? Ki tudja, hogy ezekből az ismeretlen játékosokból más országokban mit hoztak volna ki? Garantálom, hogy külföldön nem egy, nem kettő, nem tíz olyan futballistát faragnának ebből a körből, hogy utána csak lesnénk, milyen magyar válogatottunk van.” Hozzátette ugyanakkor, hogy az új, fiatalabb edzőkkel, és az akadémiákon folyó szakmai munkával talán előre lehet lépni. Tovább folytatva a honi edzők pedagógiai készségének hiányát kiemelte, hogy vannak olyan 19-20 éves játékosok, akik igénylik a kommunikációt: „Miközben sok edző szereti éreztetni, hogy az adott csapatnál ő a főnök, nem biztos, hogy pontosan tudja, melyik játékosból hogyan lehet a legtöbbet kihozni. Én az a típusú futballista voltam, aki igényelte volna, hogy beszélgessen vele az edző, és tudassa, mi az elképzelése vele. Ne pedig az legyen egy NB I-es klubnál, hogy hat hónapig nem szól hozzám a tréner. Szerintem egy 19-20 éves fiatalembernek elengedhetetlen, hogy kommunikáljon vele az edzője, szóval ha az ember ilyen állapotok mellett még a második csapatban sem játszik, akkor mégis mi lehetne számára a motiváció? Amikor ezekre gondolok, kicsit azért elkeseredek, mert bár hálát adok a Jóistennek, hogy végül eljutottam a Dortmundig, egészen máshogy is alakulhatott volna az egész. Szerintem ennek az életútnak sokak szemét fel kellene nyitnia, de még a Bundesliga-debütálásom után is nagy volt az otthoni edzők szája, próbáltak kifogásokat keresni, és megmagyarázni, miért nekik volt igazuk. Persze ezzel az egyetlen meccsel az én küldetésem még nincs letudva, ám azt látni kell, hogy ebbe a Dortmundba elképesztően nehéz bekerülni. Nyugodt szívvel mondom, az én karrierem még csak most kezdődik, fogok én még meglepetéseket okozni itt!”
Visszatérve a magyar edzőkre, elmondta, hogy bízik a feltörekvő fiatal generációban, és reméli, megvan bennük az, ami felemelheti a magyar labdarúgást. Elmondta, hogy a hollandiai nyolcas után még a csapattársai – többek között Nuri Sahin – hitetlenkedve kérdezgették, hogy létezik-e ilyen?
Az edzéslehetőségek közötti különbségeket így érzékeltette Bajner: „Ami itt megy, az tényleg a futball csúcsa. Óriásiak a különbségek például az egyéni felkészítésben: Robert Lewandowski minden egyes nap, minden edzés előtt másfél órával ott van a létesítményben, és egy órát kondizik. De mindenkinek megvan a saját hasonló programja. Itt reggel 9.30-tól kezdve este 6-ig, 7-ig kint vagyunk a pályán – az egész nap azzal telik, hogy mindenki teszi a dolgát, készül és edz. Tényleg kár is ragozni, mert egyszerűen nem lehet összehasonlítani. A fiatalokra is igaz az, ami a felnőttekre. Reggel fél tízkor jönnek a pályára, és ők is csak 6-7 felé mennek haza – és most 16-17 éves játékosokról beszélünk. Nekem még 19-20 évesen is az a másfél-két óra edzés volt megadva, nem beszélve arról, hogy otthon még a stadionok is bezárnak este X óra után, tehát még az elvi lehetőség sincs meg, hogy a futballisták reggeltől estig ott lehessenek, és magukkal foglalkozhassanak. A legfontosabb tényleg az, hogy egy labdarúgó mennyit dolgozik. Igazából erre én itt döbbentem rá, és ezt Jürgen Klopp is mindig kiemeli. Robert Lewandowskiban és a többi sztárban is rengeteg munka van.” Majd méltatta Kloppot, azt az erőt, és hitet, amelyet a Borussia edzője át tud adni a játékosainak, és itt ismét előkerültek a hazai edzők: „Még az is lehet, hogy valamelyikük azt gondolja, ő Kloppnál is jobb, úgyhogy nem biztos… Már Ferguson esete is érdekes volt, mert nem tudom, hogy kitől várnánk segítséget, ha nem ilyen kaliberű edzőktől. De persze, ha minden jó és mindenki tud mindent, akkor előbb-utóbb majd jön magától a vb-szereplés, Eb-szereplés…” – jegyezte meg Bajner.
Arról is beszélt a korábbi kispesti támadó, hogy miért igazolt az olasz hatodosztályba: „Én azért igazoltam el az olasz sokadosztályba, mert az első perctől kezdve más volt a megítélésem akkor, amikor a klubok azt hallották, hogy én Olaszországban játszottam.”
Az akkori kritikaáradaton csak mosolygott, és azt tanácsolja a fiataloknak, igenis előrelépés lehet akár fél évet is lehúzni egy olasz alacsonyabb osztályú együttesben, mint húsz-harminc góllal az NB I-ből próbálkozni topcsapathoz kerülni.
A mit tenne másképp felvetésre a dortmundi elöljárókat idézte: „Ezzel kapcsolatban a Dortmund vezetőit tudnám idézni, akik épp két hete mondták nekem, hogy bárcsak tizenhét évesen kerültem volna hozzájuk, mert akkor ma már alapember lennék az első csapatban. Persze még így sincs veszve semmi, de tényleg, ki tudja, hol tartanék most, ha előbb kerülök ide?”
Gavalovits Sándor
