Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Cesc Fabregas pazar játékával a Barca könnyedén lépte le 3:0-ra a Celtát idegenben.
Tata Martino vezetőedző több változtatást is eszközölt csapatán. A Barcából kimaradt Iniesta, Xavi, Piqué, Mascherano és Neymar; ott volt viszont a kezdőben Puyol, Bartra, Pedro, Fabregas és Song is.
Apropó Song; a Barca érdekes módon két védekező középpályással állt fel, hiszen a kameruni mellett Busquets is kezdett; így Fabregas feljebb játszhatott az egész mérkőzésen, jóformán a támadok mellett. Szembetűnő volt, hogy a katalánok a tiki-taka helyett próbálták inkább lendületből, minél gyorsabban végigvinni akcióikat.
Jó iramú és lüktető mérkőzés volt, köszönhető mindez a Celta nyitott és bátor futballjának is. A hazaiak azonban nem úszták meg a többgólos vereséget!
Alexis Sánchez révén a Barca a félidőben vezetett 1:0-ra; majd a fordulást követően Cesc Fabregas duplájával – Fabregas második gólja vitatható, hiszen kapufás lövése Joel kapus hátáról került a kapuba; a spanyolok először a Barca 4-esének adták a találatot – hamar eldőlt a három pont sorsa.
Remek teljesítményeket láthattunk a Barca játékosaitól, különösen Fabregas volt elemében. A Celtánál meg kell említeni Joel kapus teljesítményét, akinek 6-7 igen komoly védése volt! Lionel Messi összes próbálkozása elhalt a Celta kapusában, így az a ritka helyzet állt elő, hogy az argentin klasszis immáron két egymást követő meccsén sem szerzett gólt…
Celta – Barcelona 0:3
Gólszerző: Sánchez 9.; Fabregas 46. és 55.
Nagy Ákos
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…