Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Magyar Kupa: Magabiztosan jutott tovább az Újpest, majdnem bukott a Loki és a Diósgyőr

Tegnap négy mérkőzést játszottak az MK-ban, míg múlt héten egyet. A mai nap majdnem vaskos meglepetéseket hozott az ebédidőben rendezett találkozókon.

A tizenhat közé jutásért kora délután nyolc összecsapást rendeztek a Magyar Kupában. Az Újpest, és a Haladás simán, a Debrecen és a Diósgyőr a frászt hozta szurkolóira. Kiesett ugyanakkor a Paks az élvonalbeli csapatok közül.

A lila-fehérek Baján gurítottak egy laza hatost, ebből Lázár Bence egymaga négyet vállalt, de betalált Simon Krisztián és Bojan Sankovic is. A Cigánd majdnem megtréfálta a DVTK-t. Szivics együttese már kétgólos hátrányban is volt, ám sikerült felállnia a padlóról, és végül kivívnia a továbbjutást. Tempfli Imre szerzett vezetést a hazaiaknak, majd egy perccel később ő egalizált, a félidőre mégis cigándi előnnyel vonulhattak a csapatok, lévén Sipos Tamás büntetőből vette vissza a vezetést. A második játékrész elején újabb gólt szerzett a hazai együttes, már-már úgy tűnt véget a miskolciak szereplése, ám szűk negyedóra elég volt a piros-fehéreknek, hogy a maguk javára fordítsák a találkozót. A Dunaújváros meglepetésre kiejtette a Paks együttesét, míg a címvédő Debrecen az ESMTK otthonában csak a hajrában szerzett Volas góllal vívta ki a továbbjutást. A Nyíregyháza csak tizenegyesekkel tudta búcsúztatni az egrieket.

Baja – Újpest 0-6 (0-3)
G: – ill.: Simon K. (1.), Sankovic (25.), Lázár B. (41., 55., 61., 72.)

Cigánd – Diósgyőr 3-4 (2-1)
G: Tempfli (8.), Sipos T. (38., 11-esből), Baksa Z. (48.) ill.: Tempfli (9., öngól), Tisza T. (68., 82.), Alves (77.)

Csákvár – Haladás 0-3 (0-2)
G: – ill.: Ugrai (22., 27.), Andorka (51.)
Kiállítva: Guzmics (81.)

Dunaújváros PASE – MVM Paks 2-0 (1-0)
G: Böőr (10.), Burucz (67.)

ESMTK – DVSC 1-2 (1-0)
G: Lőrinczy (21.) ill.: Szakály P. (63.), Volas (89.)

Kemecse – Honvéd 1-3 (0-2)
G: Fiumei (62.) ill.: Vernes (1.), Csábi M. (41.), Holender (89.)

Biatorbágy – Siófok 0-2 (0-1)
G: – ill.: Bogáti P. (38.), Pál A. (47.)
Kiállítva: Futó Zs. (68.)

Eger – Nyíregyháza 1-1 (1-1) – tizenegyesekkel: 4-5
G: Dordija (40.) ill.: Reznek D. (26.)
Kiállítva: Miko N. (17.)

Korábbi eredmények:
Puskás Akadémia – Kecskemét 0-0 – tizenegyesekkel: 3-4
Ajka – Kaposvár 0-6
Szeged – MTK 0-2
Szekszárdi UFC – FTC 0-10
Várda SE – Lombard Pápa 3-4

Később játsszák:
17.00 Gyirmót – Győri ETO
18.00 Békéscsaba – Videoton
18.00 Pécsi MFC – Mezőkövesd

Gavalovits Sándor