A magyar válogatott hamarosan az országban játszik…
Ennél jobban nem igen lehet kifejezni, hogy számítanak egy fiatalra…
Többen meghatározó játékosok külföldi csapatukban…
Továbbra is vizsgálják az incidenst, és ha kell, több drukkert is kitiltanak a stadionból
A világbajnok francia középpályás lényegében hivatalossá tette a CAS döntését…
Az októberi válogatott-meccseken már pályára léphet…
Három vereséggel kezdett a DVSC kispadján…
Az új szerződése 2026 végéig szól!
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A 17 éven aluliak Világbajnokságán folytatódtak a nyolcaddöntők, érdekelt volt Brazília, akik az oroszok ellen játszottak, a hondurasi tehetségek pedig az üzbégekkel meccseltek.
A végső győzelemre is esélyesnek tartott brazil válogatott európai csapat ellen játszott, az ellenfél Oroszország volt. A csoportkörben a brazilok 100 százalékos teljesítménnyel simán továbbmentek, az oroszok, mint egyik legjobb csoportharmadik szintén túlélte a gruppját. A két együttes találkozójának első félidejében nem született gól. A hajrára fordulva emberelőnybe került a brazil válogatott, ezt kegyetlenül kihasználták: először Mosquito volt eredményes, majd Boschilia is betalált. A végén még kozmetikázott az orosz csapat az eredményen, de a brazilok az utolsó reményeit is elvették ellenfelüknek, belőtték a harmadikat is. A papírformának megfelelően a legjobb nyolc között brazília, ellenfelük Mexikó lesz.
Üzbegisztán második lett csoportjában, ellenfelük, Honduras ugyanezt mondhatja el magáról. A mérkőzés esélyesének az üzbég vállogatott volt mondható, azonban egy kiállítás változtatott a helyzeten, Komliov ugyanis már a 24. percben megkapta a második sárgáját, így emberelőnyben játszhatta le a találkozó nagy részét Honduras. A gólra viszont sokat kellett várni, de csak megszületett, a továbbjutó Honduras lett, ellenfelük majd a svéd válogatott lesz.
U17-es Világbajnokság, nyolcaddöntő, hétfő:
Brazília U17 – Oroszország U17: 3-1
Gólszerzők: Mosquito 74. Boschilia 80., 90+ ill. Makarov 90+
Kiállítva: Barinov 69. (orosz)
Honduras – Üzbegisztán: 1-0
Gólszerző: Bodden 74.
Kiállítva: Kamilov 24.
Holnapi program:
Uruguay U17 – Szlovákia U17
Nigéria U17 – Irán U17
Argentína U17 – Tunézia U17
Marokkó U17 – Elefántcsontpart U17
Az előző találkozók eredményeit itt olvashatják.
Kostyál Balázs
A magyar válogatott hamarosan az országban játszik…
Ennél jobban nem igen lehet kifejezni, hogy számítanak egy fiatalra…
Többen meghatározó játékosok külföldi csapatukban…
Továbbra is vizsgálják az incidenst, és ha kell, több drukkert is kitiltanak a stadionból
A világbajnok francia középpályás lényegében hivatalossá tette a CAS döntését…
Az októberi válogatott-meccseken már pályára léphet…
Három vereséggel kezdett a DVSC kispadján…
Az új szerződése 2026 végéig szól!
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…