Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Női válogatott: Így látták a főszereplők a bolgárok elleni győzelmet

Csapatunkból az egyik gólszerzőt és egyben jubilánst, Vágó Fannit, illetve a szintén jubiláló Szeitl Szilviát, a harmadik találat szerzőjét, Sipos Lillát, illetve az első válogatottságát ünneplő Pincze Gabriellát, valamint a szövetségi kapitányt, Vágó Attilát sikerült megszólaltatni.

A szövetségi kapitány szerint a mai egy kötelező győzelem volt, amely ugyan nehéz volt, de fő a siker. „Ahogy az osztrákok elleni vereség után sem volt temetői hangulat, úgy ennek a győzelemnek sem kell túlságosan örülni. Az osztrákok elleni vereség megviselte a lányok lelkét, és másképp kellett kezelni őket, hiszen más a női lélek, mint a férfiaké. Ez egy kötelező győzelem volt, amelyen elvárható volt a három pont, nehéz mérkőzésen vagyunk túl, hiszen többet vártunk magunktól. A négy gólon kívül rúghattunk volna többet is, mert Szabó Boglárkának és Pádár Anitának is nagy helyzete volt. Ha azok bemennek, akkor hat-nulla is lehetett volna. A kapus kiállításánál szerintem eldőlt minden. Ezeken kívül is vezettünk szép támadásokat, bár kissé kapkodtunk. A jövő hónapban mindenképpen le kell győznünk Kazahsztánt, és szeretnénk a gólkülönbségünket is javítani, hogy kedvezőbb helyzetből folytathassuk, ehhez sok munka kell. És mivel az átlagéletkor 21 év alatt van, így a négy-hat év múlva esedékes világversenyekre – amelyeket már bővített létszámmal rendeznek meg – lesz reális esély kijutni. Azonban a tavaszi hadjárat alatt szeretnénk a magasabb kalapokból kisorsolt ellenfelektől pontot, pontokat szerezni. Előbb itthon Franciaország ellen, majd idegenben a finnek ellen. Ezt a munkát azonban nyolc hónap alatt nem lehet végrehajtani, így idő kell. Ahhoz, hogy elérjük ezeket a célokat, már tavasszal is több nemzetközi mérkőzést játszunk, illetve edzőtáborokat szervezünk, ahogy tettük eddig is.” – mondta el Vágó Attila honlapunknak. A sűrű versenynaptárral kapcsolatban kiemelte, hogy a sérülések elkerülése miatt nem nevezte Szőcs Rékát, Csiszár Henriettát, pedig ha nagyon akarták volna, akkor bevetik, valamint ugyanezen okból cserélte le a félidőben Szabó Viktóriát. Röviden kitért az MTK BL szereplésére is – éppen a szoros naptár okán. Csodálatos dolognak tartja, hogy idáig eljutott a kék-fehér együttes, és csak a világ legjobbja ellen esett ki a főtáblán. Természetesen sokkal több ilyen meccsre van szükség, hogy fejlődjön a magyar női labdarúgás.

Az egyik jubiláns, Vágó Fanni markáns véleményt fogalmazott meg a találkozó után. Ugyanakkor örül a győzelemnek, bár nehezen indult a találkozó: „Úgy érzem, hogy nehezen indult a meccs, az elején akadozott a játék, és a végén is kissé sajnos, akárcsak az osztrákok ellen. De szerencsére az első félidőben el tudtuk dönteni a mérkőzést. Ez az osztrákok ellen sajnos nem jött össze. Ez a munka, amit csinálunk, úgy érzem jó úton haladunk. És remélem, összeérik teljesen a csapat. Kicsit furcsállom, hogy ami kötelező győzelem, az sose jó, ha meg egy jobb ellenféltől kikapunk, rosszabb játékosok vagyunk. Kicsit rosszul esik a játékosoknak, hogy jobb csapat ellen kötelező nyerni, és egy rosszabb csapat ellen is kötelező. Muszáj volt elmondanom, hogy ezt a győzelmet is ugyanúgy értékeljék, ahogy a vereségünket. A mérkőzésről annyit szeretnék, nagyon örülök, hogy sikerült gólt szereznem, de inkább annak, hogy mert a csapat. És előre haladhatunk az úton, fiatal csapat, lesz ez jobb is, lesz jobb a játék is.”

Szeitl Szilvia is jubilált. A Femina védője is ötvenedik alaklommal ölthette magára a válogatott mezét. Igen tömören értékelt a kiváló hátvéd: „A bulgárok jól védekeztek, mindenhova odaértek…Sikerült korán gólt szereznünk, ez sokat segített. Brusztolós kemény focit játszanak… Kötelező győzelem volt! Picit talán mindenki izgult és nagyon bizonyítani akart, ezért volt a pontatlanság.”

Válogatottunk harmadik gólját Sipos Lilla szerezte. Az osztrák Südburgenland játékosa csereként lépett pályára, és remekül sikerült beszállnia. A góljára a következőképp emlékszik vissza: „Rettenetesen örülök, hogy góllal tudtam hozzátenni a csapat játékához! Vágó Fanni zseniális passzának is köszönhetem, hiszen fantasztikusan passzolta be a két védő közé onnantól pedig dönthettem, hogy a rövid vagy a hosszú oldalt választom! Hála Istennek jól döntöttem!” Nehéz, kellemetlen ellenfélként jellemezte Sipos Lilla is a vendég bolgárokat: „Azt gondolom, hogy pörgős mérkőzésen vagyunk túl, elég kellemetlen ellenfél volt ez a bulgár válogatott de mindenféle szempontból fölényben voltunk a mai meccsen! A kötelező győzelmek sosem könnyűek, de én nem éreztem nyomást a csapaton, egyértelműen úgy mentünk ki, hogy győztesként fogunk bejönni!” – tette hozzá a középpályás. Ami a találkozó előtti napokat illeti, a szakmai stáb igyekezett lelkileg felrázni a hölgyeket az osztrákok elleni csalódás után, többek között egy cirkusz-látogatással. Ezekről is, illetve kicsit előretekintve már a következő mérkőzésről is kérdeztük Sipos Lillát: „A csapatprogramok segítenek a csapatnak lelkileg átlépni a csalódáson, ez meg is történt! Kazahsztán ellen mindenféleképpen 3 pontot várok a csapatomtól, természetesen ezért is “vért” kell majd izzadni, de én bízom a győzelemben!”

Első alkalommal lépett pályára Pincze Gabriella a nemzeti csapatban. Az Astra védője az 52. percben lépett pályára Jakabfi Zsanett helyett. Az első válogatottságának így örült: „Nagyon jó volt, régi álmom teljesült.” A találkozóval kapcsolatban a fölényt emelte ki: „Egyértelműen fölényben játszottunk, sajnos az utolsó passzokba hiba csúszott, ezért volt csak ennyi az eredmény. Több passzal jobbak leszünk szerintem.”

Gavalovits Sándor