Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Jet-Sol Liga, női NB I., 11. forduló: Élesedik a versenyfutás az alapszakaszban

A válogatott felemás világbajnoki selejtezői után folytatódik a hölgyek élvonalbeli pontvadászata két rangadóval megspékelve, és akárcsak a férfiaknál itt is a sereghajtó fogadja az éllovast.

Három mérkőzést rendeznek szombaton, ezek közül kiemelkedik a Ferencváros – Viktória találkozó. A két csapat a dobogóért küzd, mindössze egy pont választja el a szombathelyieket a zöld-fehérektől. Igazi presztízsmeccsre van tehát kilátás a Népligetben. Sérültje egyik csapatnak sincs, eltiltottja sem, így mindkét együttes a legjobb összeállításában szerepelhet, ám vélhetően a válogatott játékosok, akik szerepet kaptak az elmúlt két világbajnoki selejtezőn, pihenni fognak. A címvédő MTK a Feminát fogadja. A kék-fehérek ezúttal is jóval esélyesebbnek számítanak ellenfelüknél, ám ezúttal némi esélye nyílhat a rákospalotai hölgyeknek a pontszerzésre, hiszen fáradtabbak lesznek a hazai kulcsemberek a válogatott, illetve az elmúlt hetek sorozatterhelései miatt. Sérültek a vendégek dolgát nehezítik leginkább, hiszen többek között Sándor Zita, Hegyi Szilvia és Zvara Tímea egyaránt sérült. Igaz utóbbi két futballista hamarosan visszatérhet a pályára. Szintén szombaton, de este kerül sor a Honvéd – Astra összecsapásra a Bozsik stadion műfüves pályáján. A hazaiak jelenleg sereghajtók, de az utóbbi hetekben Zacsovics Tibor keze alatt elkezdtek összeállni a kispestiek, így meglephetik a listavezetőt, akiknél Fogl Katalin sérülése után már a rehabilitációt végzi, egyéb sérültje egyik csapatnak sincs jelenleg. A forduló záró találkozójára vasárnap kerül sor Újpesten, ahol a Szeged vendégszerepel. Mindkét együttes szemre azonos teljesítményt nyújt, ám míg az újpestiek egy önbizalomnövelő döntetlent értek el legutóbb a Ferencváros ellen, addig a szegediek odahaza futottak bele egy kiütéses vereségbe a bajnoktól. Mindkét együttesnek fontos a három pont, hiszen a minél jobb eredmény eléréséhez elengedhetetlen, még akkor is, ha csak az alsóházban folytathatják tavasszal.

2013. november 2., szombat
13.30 MTK – Femina
Salgótarjáni út, vezeti: Zsiga Gitta (Peitli Stella, Kovács Bálint)

15.00 Ferencváros – Viktória Szombathely
Népliget, vezeti: Farkas Mátyás (Hima Andrea, Szeles Krisztina)

18.00 Bp. Honvéd – Astra HFC
Bozsik stadion, vezeti: Bereczki Miklós (Gelb Tamás, Gyöngy Krisztina)

2013. november 3., vasárnap
15.00 UTE Profisport – Szegedi AK Boszorkányok
Bánka Kristóf Sportközpont, vezeti: Zám László (Tamássy Attila, Laklia Ágnes)

Gavalovits Sándor