Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Jet-Sol liga, Női NB I.,11. forduló: Magabiztos MTK siker, saját magát verte a Fradi, meglepetés Kispesten

Három mérkőzés véget ért a soros fordulóban, az MTK öt góllal küldte haza a Feminát, míg a Ferencváros önmagát verte meg, pedig vezetett, a sereghajtó pontot lopott a listavezetőtől.

A nap első találkozóját az MTK edzőpályáján játszották, ahol a Femina volt a vendég. A kék-fehéreknél ezúttal többen is pihentek, így mondhatjuk, hogy tartalékosan állt fel Medgyes Péter csapata. Kimaradt a világbajnoki selejtezők után Demeter Réka, Szőcs Réka, Vágó Fanni, ellenben kezdőben volt Pádár Anita, Zágor Bernadett, Smuczer Angéla is. A palotai hölgyeknél ezúttal is mindössze kettő mezőnyjátékost tudott nevezni Herczku István. Az MTK azonnal magához ragadta a kezdeményezést, és az első percekben több nagy helyzete is akadt a bajnoknak. És a 10. percben Méry Rita fejesgóljával megszületett a vezetés. Nagy Lilla szögletére a rutinos támadó emelkedett a legmagasabbra, és Mátra mellett a bal alsóba bólintott. Ezt követően támadásban maradt a hazai együttes, és bár a Femina időnként ki tudott jönni a szorításból, veszélyes ellentámadásra nem futotta erejéből, sőt a 24. percben már kettővel ment a kékben játszó hazai együttes. Pádár kapott jó labdát, majd két vőd között tizenkilencről kilőtte a jobb alsót. Alig félóra elteltével már három közte. Palkovics Nóra ugratta ki Pádárt, aki ezúttal a kirobbanó Mátra Borbála mellett is elhúzva gurított a kapu közepébe. Ám ezután még visszajött a meccsbe a Femina, ugyanis Zólyomi Rebeka lemásolta Pádár gólját, ezzel sorozatban harmadik bajnokiján is betalált. Egy perccel korábban Nagy Lilla emelt az üres kapura, de balszerencséjére a lécről Mátra birtokába került a játékszer. A félidő hajrájára kissé visszavett az MTK, ekkor látszott igazán az elmúlt havi erőltetett menet. Fáradtan, kissé pontatlanul futballozott ebben a periódusban a bajnok. A szünetben egyik csapat sem cserélt, az MTK próbálta újra felvenni a letámadó harcmodort, ami hellyel-közzel sikerült is, ám a piros-mezes Femina védelme állta a sarat. Pádár Anita tizennégy méteres lövését kellett bravúrral védenie Mátra kapusnak, majd egy szerencsétlen mozdulat végén a felszabadítani akaró Balogh Henrietta saját kapujának jobb alsó sarkába gurított. Ekkor már érezhető volt, hogy az MTK-nak megfelel az eredmény, ám az utolsó tíz percre kialakult a végeredmény: Pádár cselezte magát lövőhelyzetbe, és a kapu közepébe lőtt. Ezután még feljegyezhettünk egy Horváth Hanna emelést, amibe valahogy bele tudott kapni Erdélyi Tamara, így a labda nem a kapuba, hanem a lécre pattant. Ezzel pontszámban beérte az Astrát az MTK, igaz a csepeliekre este várt még egy találkozó.

MTK – Femina 5-1 (3-0)
Salgótarjáni út, 35 néző, vezette: Zsiga Gitta (Peitli Stella, Kovács Bálint)
MTK: Erdélyi Tamara – Szabó Zsuzsanna, Tell Zsófia, Gál Tímea, Pinczi Anita (Tatai Krisztina, 79.) – Hummel-Smuczer Angéla, Palkovics Nóra, Zágor Bernadett (Bobok Csilla, 81.), Nagy Lilla – Pádár Anita – Méry Rita (Vágó Fanny, 56.)
Femina: Mátra Borbála – Gleich Barbara, Szeitl Szilvia, Beke Adrienn, Balogh Henrietta – Ködmön Kinga (Bukor Fanni, 81.), Kanta Krisztina, Zólyomi Rebeka – Horváth Hanna, Garamvölgyi Nikolett (Szundi Dorotina, 54.), Csányi Diána
g.: Méry R. (10.), Pádár (24., 32., 80.), Balogh H. (61., öngól) ill.: Zólyomi R. (38.)
s.: Horváth H. (53.), Zólyomi (63.)

Nem várt könnyű találkozó a Viktóriára a Népligetben, miután az eddigi rangadóikat rendre elbukták, és ugye ezek az eredmények számítanak a felsőházban tavasszal. Nos, sokáig egyik csapat sem tudott a másik védelme mögé kerülni, habár kisebb lehetőségek adódtak mindkét kapu közelében. Aztán a huszonegyedik percben Zeller Dóra megtörte a jeget és megszerezte a vezetést. A folytatás már nem alakult ilyen jól a zöld-fehéreknek, ugyanis tíz perccel később egy felszabadítási kísérlet éppen Szabó Dorottyát találta el, onnan pedig a kapuba pattant. A folytatásban semmi sem sikerült a fővárosiaknak, a szünet előtt nem sokkal Nagy Dóra góljával már a szombathelyieknél volt az előny. A második félidőben változatott Dörnyei Balázs, ám sok öröme nem volt ebben a meccsben. Öt perccel a második játékrész megkezdése után egy eladott labdával ugrott ki Marsai Nikoletta, és lőtte a harmadik, mindent eldöntő Viktória gólt. Ugyan helyzet akadt mindkét oldalon, ám a pontos célzás mindkét oldalon hiánycikknek bizonyult. Fontos három pontot szerzett tehát Mittelstiller Csaba együttese.

Ferencváros – Viktória Szombathely 1-3 (1-2)
Népliget, 60 néző, vezette: Farkas Mátyás (Hima Andrea, Szeles Krisztina)
Ferencváros: Németh Júlia – Vőfély Noémi, Urbán Fanni, Manja Benak, Szabó Viktória – Szabó Dorottya, Horváth Zsófia (Kaján Zsanett, a szünetben), Bognár Enikő (Mesterházi Csilla, 74.), Nakshije Krivanjeva (Mosdóczi Evelin, a szünetben) – Zeller Dóra, Diószegi Fanni
Viktória: Földes Fanni – Soós Adrienn (Széles Viktória, 90+1.), Marsai Nikoletta, Vörös Viktória, Ferencsik Evelin – Nagy Dóra (Harsányi Andrea, 84.), Heike Manhart, Tischler Fruzsina, Szakonyi Emese – Németh Loretta, Tóth Enikő
g.: Zeller D. (21.) ill.: Szabó D. (33., öngól), Nagy D. (43.), Marsai N. (50.)
s.: Vörös V. (60.)

A korai gól sem volt elegendő Dombó János együttesének, ugyanis hiába szerezte meg a vezetést az Astra javára Sümegi Éva, a helyzeteiket rendre elrontották a rózsaszín-feketék. A Honvéd pedig nem adta fel a támadások lehetőségét, és időnként veszélyes lehetőségek alakultak ki Kovács Klaudia kapuja előtt, ám ezek rendre kimaradtak. A második játékrészben aztán megjött a várva várt kispesti találat. Negyedórája zajlott a játék, amikor Bíró Nikolett belőtte az egyenlítést jelentő gólt. A mérkőzés hátralévő része is a támadófociról szólt, ám Zacsovics Tibor remekül megszervezte csapata védekezését, amely egy apróbb megingástól eltekintve végig biztosan állt a lábán. A csepeliek ezzel a döntetlennel lépéshátrányba kerültek az MTK-val szemben, hiszen a kék-fehérek még játszanak majd a Ferencvárossal a közeljövőben, és meg is előzhetik a Dombó-csapatot.

Bp. Honvéd – Astra HFC 1-1 (0-1)
Bozsik stadion, 30 néző, vezette: Bereczki Miklós (Gelb Tamás, Gyöngy Krisztina)
Honvéd: Aschenbrenner Réka – Gál Henrietta, Bíró Nikolett, Kovács Zsanett, Maár Nikolett – Szvetlik Dóra (Kajdy Janka, 74.), Gaál-Szabó Beáta, Rőhberg Zanett, Dénes Dorottya – Molnár Rózsa (Nagy Stefánia, 90.), Staar Gabriella (Kaiser Karina, 88.)
Astra: Kovács Klaudia – Kakuszi Adrienn, Pincze Gabriella, Telek-Sümegi Éva, Godvár Katalin – Szabó Boglárka, Megyes Ágnes, Dominika Dikanová, Gyöngyösi Alexandra – Halászi Kinga, Benkő Mónika
g.: Bíró N. (60.) ill.: Telek-Sümegi (9.)

A forduló záró mérkőzésére holnap 15.00 órától kerül sor Újpesten, a Bánka Kristóf Sportközpontban, ahol az Újpest a Szegedet fogadja.

Gavalovits Sándor