A brazil támadó bő negyedóra alatt triplázott!
Bruno Fernandest a 42. percben kiállította Chris Kavanagh játékvezető…
Javított a Kisvárda, újabb vereséget szenvedett a Budapest Honvéd…
Sokak szerint nem volt jogos a kiállítás, mert a játékos megcsúszott…
Ki tudták használni, hogy a 82. percben emberelőnybe kerültek!
Remek karriert futott be, rengeteg sikerben volt része, de csapat szinten és egyéni szempontból sem hozta ki magából azt, ami benne volt…
A tavalyi kiírás folyamán egyedül az Atletico Madrid tudta megverni Carlo Ancelotti csapatát a La Ligában…
Liam Delap duplájával sorozatban 4. meccsén szerzett pontot az Ipswich!
11 amerikai város 12 stadionjában rendeznek mérkőzéseket…
Néhány remek egyéni teljesítménynek is köszönhetően gyűrte le az Arsenal együttese, a Liverpoolt, a Premier League 10. fordulójának rangadóján. De ne rohanjunk ennyire előre, hiszen a hétvége meccse több szót érdemel.
Már előzetesen is kiváló találkozóra volt kilátás, hiszen az angol bajnokság első két helyezettje nézett egymással farkasszemet. A listavezető Arsenal fogadta, az utóbbi évek egyik legjobb személyes rajtját elkövető Liverpoolt.
Az első félidőben sokkal kezdeményezőbben játszottak Arséne Wenger fiai, most jobban is működött egyérintős, rövidpasszos játékuk, mint a hétközi, Chelsea elleni Ligakupa meccsen. Miközben a vendégek, az eddig hellyel-közzel bevált háromvédős rendszerüket erőltették, az „Ágyúsok” egy szokás szerint látványos támadást fejeztek be góllal, Santiago Cazorla révén. Az első 45 percben a spanyol játékos volt a legmozgékonyabb, az egész pályán, bár úgy általánosságban, pozitív irányban senkit se lehet kiemelni. Bár aligha volt elégedett Wenger mester Mikel Arteta középpályás bolyongásával, míg a túloldalon Brendan Rodgers kevesellte Aly Cissokho teljesítményét, akit a második játékrészre már ki se engedett, helyére a fiatal brazil, Coutinho érkezett.
A dél-amerikai tehetség valóban új színt hozott a játékba, ám mindez kevésnek bizonyult, a négyvédős stílusra átkapcsoló „Vörösöktől”, ugyanis az Arsenal még agresszívabban, letámadóóban kezdte, a folytatást. Ennek ha nem is azonnal, de viszonylag hamar meg lett az eredménye. Ki más, mint az idei Premier League kiírás talán eddigi legjobb játékosa, a walesi Aaron Ramsey vette be, egy csodálatos lövéssel, Simon Mignolet kapuját. Pedig a középpályásnak, ezen a meccsen több védekező feladat is jutott Mathieu Flamini hiányában, ám ez nem gátolta meg a gólszerzésben.
A hátralévő félórában, a hazaiak jobban átengedték a terepet a ’Poolnak, ám a Suárez – Sturridge páros ma látványosan nem tudott együttműködni. Sőt, az uruguayi egynesen levegőnek nézte, mindettől ideges éktársát. Persze az Arsenal makulátlan mérlegéhez kellett Wojciech Szczesny egy-két bravúros védése. Igaz, a lengyel portás egyszer majdnem saját magát hozta kellemetlen helyzetbe, a látogatók tizenötösével szemben, ám hálója még így is érintetlen maradt.
A Chelsea mai, korábbi buktájának, és a Liverpool legyőzésének köszönhetően, az Arsenal nem kevesebb, mint ötpontos előnyre tett szert, a tabella élén, és még legalább két fordulón keresztül, a csúcson fog tanyázni. Ki gondolta volna ezt, még a baljós nyáron?
Arsenal – Liverpool 2-0
Gólszerzők: Cazorla (19. perc), Ramsey (59.)
További eredmények ma:
Fulham – Manchester United 1-3
Gólszerzők: Kacaniklic (65. perc), illetve Valencia (9.), van Persie (20.), Rooney (22.)
Nagy lehet az öröm a Mancheste United háza táján, ugyanis a „Vörös Ördögök” számára már az is nagy szám, hogy először tudtak idén, sorozatban négy tétmeccsen győzedelmeskedni. Mekkorát változott a világ, nemde, bár?
Hull City – Sunderland 1-0
Gólszerzők: Cuellar (25. perc-öngól)
A Hull vezetését, egy szerencsétlen Carlos Cuellar öngól jelentette, azonban a parázs meccsen, a Sunderland már az első félidő végén, kettős emberhátrányba került. Látszik, hogy a „Fekete Macskáknál” még mindig nagy gondok vannak a fejekben, ám dicséret illeti a „Tigriseket”, hogy angolos úriemberséggel, nem tiporták el, ellenfelüket, az emberelőny ellenére.
Manchester City – Norwich City 7-0
Gólszerzők: B. Johnson (16. perc), Silva (20.), Nastasic (25.), Negredo (36.), Touré (60.), Agüero (71.), Dzeko (86.)
Szezonbeli eddigi legjobb teljesítményével rukkolt elő, a Manchester City. Manuel Pellegrini csapatának győzelmének értékét továbbnöveli, hogy mind a hét gólját, más, és más játékos szerezte, ami külön jó ómen, a hétközi, Bajnokok Ligája megmérettetés előtt.
Stoke City – Southampton 1-1
Gólszerzők: Begovic (1. perc), illetve Rodriguez (42.)
Csodagóllal vezetett a Stoke, már a 13. másodpercben. A kapus, Asmir Begovic egészpályás találatával meglepetésszerű „Potters” vezetés azonban nem tartott ki túl sokáig, ugyanis a „Soton”, még az első játékrész hajrájában egalizálni tudott. Így pontosztozkodás lett a vége.
West Bromwich Albion – Crystal Palace 2-0
Gólszerzők: Berahino (44. perc), McAuley (83.)
Két csapat, két félidő, két gól. És körülbelül véget is értek a párhuzamok, ugyanis mindkét találatot WBA játékos szerezte. Sajnos a birminghamieknél Gera Zoltán továbbra sem volt tagja, a meccskeretnek.
West Ham United – Aston Villa 0-0
Hiába játszott egész végig fölényben a West Ham, a „Kalapácsosok”, sokszor csak a balszerencsének köszönhetően, de nem voltak képesek feltörni, az Aston Villa szigorú védekezését, amely azonban most kontrákból sem volt képes túl sok életerős táamdást vezetni, így rászolgált a 0-0-s döntetlenre.
Holnapi program:
Everton – Tottenham Hotspur 14:30
Cardiff City – Swansea City 17:00
A bajnokság élmezőnye, és a hátsó régió:
1. Arsenal 25 pont, 2. Chelsea 20 pont (+8), 3. Liverpool 20 pont (+7), 4. Man City 19 pont (+17),… 8. Man Utd 17 pont,… 18. Norwich 8 pont, 19. Suderland 4 pont, 20. Crystal Palace 3 pont.
Balogh József
A brazil támadó bő negyedóra alatt triplázott!
Bruno Fernandest a 42. percben kiállította Chris Kavanagh játékvezető…
Javított a Kisvárda, újabb vereséget szenvedett a Budapest Honvéd…
Sokak szerint nem volt jogos a kiállítás, mert a játékos megcsúszott…
Ki tudták használni, hogy a 82. percben emberelőnybe kerültek!
Remek karriert futott be, rengeteg sikerben volt része, de csapat szinten és egyéni szempontból sem hozta ki magából azt, ami benne volt…
A tavalyi kiírás folyamán egyedül az Atletico Madrid tudta megverni Carlo Ancelotti csapatát a La Ligában…
Liam Delap duplájával sorozatban 4. meccsén szerzett pontot az Ipswich!
11 amerikai város 12 stadionjában rendeznek mérkőzéseket…
Első idegenbeli sikerét aratta Marco Baroni csapata!
Az egymást követő harmadik vereség után felállt a kispadról…
Szabó István csapata visszacsúszott az utolsó helyre az NB I-ben…
A 16. meccsén tizenötödször volt eredményes az idényben…
Carlo Ancelotti erősítette meg a hírt
Német U21-es válogatott játékos érkezhet…
A félidőben cserélték le a magyar válogatott középpályást
A címvédő egyetlen pontra megközelítette a listavezető Botafogót…
Ismét csak döntetlent játszott az Inter Miami…
Továbbra is a harmadik helyen a csallóköziek…
Későn ébredt Hansli Flick csapata, mindez pedig megbosszulta magát…
Ráadásul ez volt a csapat negyedik gólja!
Thiago Motta legénysége hat fordulót követően sem kapott gólt a bajnokságban!
A távoli lövések meccsén…