A milánóiak hat perc leforgása alatt három gólt is szereztek…
Hatgólos mérkőzésen gyűjtötte be a három pontot a BVB…
A belga középpályás még az Inter ellen sérült meg
Az AC Milan előtt megjárta a Borussia Dortmundot és a Chelsea-t is a még mindig csak 26 esztendős futballista. Villanásai, jó pillanatai bőven akadtak Pulisic-nek a német és az angol együttesben egyaránt, de egyik volt állomáshelyén sem tudta igazán kihozni azt, ami benne van. Tavaly nyáron aztán megérkezett Milánóba…
Az Al Nassr ezzel beelőzte a tabellán az Al-Ittihad csapatát…
Elégedettek a teljesítményével…
Javier Tebas keményen akar fellépni ellenük
A spanyol középpályást eddig sérülés hátráltatta
A hétközi kupameccs miatt bűnhődnek a genovai csapatok…
További 3 évig fogja elkötelezni magát a csapathoz!
Az Atlético Madrid David Villa és Diego Costa első félidei góljával 2:0-ra legyőzte az Athletic Bilbaot a Vicente Calderón stadionban.
Nagy várakozások előzték meg az Atlético – Bilbao mérkőzést. Aztán ahogy lenni szokott, a várakozásoktól kissé elmaradt a találkozó. A hazai pályán játszó Simeone-legénység ugyan hozta megszokott játékát; a meccs gyengébb színvonaláért az igencsak indiszponált vendégeket lehet okolni.
A Bilbao az első 20 percben játszott jól, utána mintha varázsütésre megváltozott volna a baszkok játéka. A baszkok sokat hibáztak és feltűnően pontatlanok voltak. A hazai közönségnek ellenben tetszett, hogy övéik nem ismertek elveszett labdát, ha kellett csúsztak-másztak a pályán.
Az Atlético bő fél óra elteltével David Villa révén szerzett vezetést. A korábbi Barca csatár a 3. próbálkozására talált a kapuba; estében egy lepattanót szép mozdulattal továbbított egyből Gorka Iraizoz hálójába. Villa jó formában van, elmúlt 3 bajnokiján már a 4. gólját szerezte – valóban kezdi megtalálni régi önmagát.
Az első játékrész vége előtt tovább növelték előnyüket a “matracosok”. Diego Costa léphetett ki a védők mögül, majd balról egy remek csellel játszotta tisztára magát két bilbaói között, és higgadtan a kapuba belsőzött. Szép gól volt!
A szünet után további Atlético helyzeteket láthattunk; azonban a hazaiak mintha érezték volna, hogy ezt a meccset már megnyerték, kissé visszavettek a tempóból. A Bilbaonak volt egy nagy helyzete Iker Muniain révén, de más semmi….
Az Atlético teljesen megérdemelten nyert, és tapad a Barcára a tabella élén. A madridiaknál külön öröm, hogy két csatáruk, Villa és Costa nagyszerűen futballozik. Csak úgy mint a Granada ellen, ismét az említett duó szállította a csapat győzelmét.
Atlético Madrid – Athletic Bilbao 2:0
Gólszerző: Villa 33., Costa 41.;
Kiállítva: Moran 80. (Bilbao)
Nagy Ákos
A milánóiak hat perc leforgása alatt három gólt is szereztek…
Hatgólos mérkőzésen gyűjtötte be a három pontot a BVB…
A belga középpályás még az Inter ellen sérült meg
Az AC Milan előtt megjárta a Borussia Dortmundot és a Chelsea-t is a még mindig csak 26 esztendős futballista. Villanásai, jó pillanatai bőven akadtak Pulisic-nek a német és az angol együttesben egyaránt, de egyik volt állomáshelyén sem tudta igazán kihozni azt, ami benne van. Tavaly nyáron aztán megérkezett Milánóba…
Az Al Nassr ezzel beelőzte a tabellán az Al-Ittihad csapatát…
Elégedettek a teljesítményével…
Javier Tebas keményen akar fellépni ellenük
A spanyol középpályást eddig sérülés hátráltatta
A hétközi kupameccs miatt bűnhődnek a genovai csapatok…
További 3 évig fogja elkötelezni magát a csapathoz!
A hírek szerint 2029 nyaráig fog szólni az új megállapodása!
Hatalmas veszteség érte a címvédőt…
A katalán szurkolók kihagyják a következő idegenbeli BL-meccset
Nem csak fogadkozni szeretne a Loki kapitánya…
A következő szezonra is marasztalnák őt!
Szombathelyen játszanak két mérkőzést…
Majd az új csapata címerét csókolgatta…
Az angol edző tanult a hibáiból…
Hátrányból fordították meg a párharcot…
A Paris Saint-Germain vezetőedzője finoman szólva sem szereti a mérkőzés utáni nyilatkozatokat…
Pályára lép többek között a Borussia Dortmund és az AC Milan..
Kialakult az elődöntő párosítása…
Elképzeléseiről beszélt a magyar középpályás…
A River Plate és a Penarol egészíti ki az elődöntőt…