Akár már januárban, Rodri kiesése miatt is…
A Werder Bremen csúcsát adták át a múltnak!
A Manchester City és az Arsenal döntetlenje óta folynak a viták a két csapat és a két menedzser között
A pozsonyiak nyerték a rangadót…
Pep Guardiola, Rodri sérüléséről valamint a kulcsember pótlásáról…
A nap rangadója a Bayern München – Bayer Leverkusen lesz, de pályára lép többek között az Arsenal, a Liverpool, a Manchester City és a Barcelona…
Nem várnak tovább Torinóban sem a francia középpályás esetleges visszatérésére…
Amikor egy derbin a rivalizálás mindennél fontosabb…
Bár folyamatosan segíti Hansi Flick munkáját
A Lecce ellen lőtt találatával
Igazán nagy téttel bírt a Tottenham vendégjátéka a Goodison Parkban, ugyanis az eredmények alakulása végett a győztes csapat a tabella második helyére ugorhatott volna. Ez azonban nem történt meg, egy igen unalmas, mondhatni küzdős mérkőzésen pontosztozkodás született.
Everton – Tottenham 0-0 (0-0)
Az első félidőben a Spurs irányította a játékot, a hazaiak még kapuralövést sem nagyon tudtak feljegyezni. A vendégek sokkal motiváltabbnak tűntek, ám különösen nagy lehetőség, ziccer előttük sem adódott. A második játékrészben aztán fordult a kocka, próbált gólt szerezni az Everton, de lövéseik többnyire elkerülték a kaput. A 77. percben Lukaku nem húzta vissza a lábát, a kiszaladó Spurs hálóőr Hugo Lloris pedig elemi erővel találkozott a belga támadó térdcsontjával. A francia elvesztette az eszméletét, hosszasan ápolni kellett. Az orvos és az edző sem tudta mit döntsenek, Lloris minde áron a pályán akart maradni, míg Friedel a cserekapus már készen állt a bevetésre, erre azonban nem volt szükség. A találkozó kilenc perces hosszabbítást követően ért véget, két igen csak bús szurkolótáborral, ugyanis csapataik nagyon nagy lehetőséget szalasztottak el.
Az eredménynek az Arsenal szurkolói örülhetnek a legjobban…
Őszi Ádám
Akár már januárban, Rodri kiesése miatt is…
A Werder Bremen csúcsát adták át a múltnak!
A Manchester City és az Arsenal döntetlenje óta folynak a viták a két csapat és a két menedzser között
A pozsonyiak nyerték a rangadót…
Pep Guardiola, Rodri sérüléséről valamint a kulcsember pótlásáról…
A nap rangadója a Bayern München – Bayer Leverkusen lesz, de pályára lép többek között az Arsenal, a Liverpool, a Manchester City és a Barcelona…
Nem várnak tovább Torinóban sem a francia középpályás esetleges visszatérésére…
Amikor egy derbin a rivalizálás mindennél fontosabb…
Bár folyamatosan segíti Hansi Flick munkáját
A Lecce ellen lőtt találatával
Ismét csereként beállva volt eredményes…
Nem fellebbezhetnek a döntés ellen…
Egymás után két hazai bajnokiján játszottak 0-0-s döntetlent…
A milánóiak hat perc leforgása alatt három gólt is szereztek…
Hatgólos mérkőzésen gyűjtötte be a három pontot a BVB…
A belga középpályás még az Inter ellen sérült meg
Az AC Milan előtt megjárta a Borussia Dortmundot és a Chelsea-t is a még mindig csak 26 esztendős futballista. Villanásai, jó pillanatai bőven akadtak Pulisic-nek a német és az angol együttesben egyaránt, de egyik volt állomáshelyén sem tudta igazán kihozni azt, ami benne van. Tavaly nyáron aztán megérkezett Milánóba…
Az Al Nassr ezzel beelőzte a tabellán az Al-Ittihad csapatát…
Elégedettek a teljesítményével…
Javier Tebas keményen akar fellépni ellenük
A spanyol középpályást eddig sérülés hátráltatta
A hétközi kupameccs miatt bűnhődnek a genovai csapatok…
További 3 évig fogja elkötelezni magát a csapathoz!
A hírek szerint 2029 nyaráig fog szólni az új megállapodása!