Csütörtökön újra összecsapnak egymással…
Nyáron még a Juventus búcsúztatta a visszavonulása alkalmából…
Nem kímélik a sérülések a spanyol élvonal legnagyobb sztárjait…
November elején lesz a minitorna…
Az Alaves edzője szerint 10 ember ellen kellett volna lezárniuk a mérkőzést…
Már megérkezett az orosz fővárosba is, hogy bejelentsék szerződtetését…
Alig azok után, hogy a sajtóban megszellőztették ennek a lehetőségét…
Alkalmazkodni kell az új szabályokhoz…
Az FC Schalke 04 újabb tehetségét kötötte hosszú távra magához, ezúttal a török-német védővel folytattak sikeres tárgyalásokat.
Kaan Ayhan neve egyenlőre nem csenghet sokaknak ismerősen, az éveken belül megváltozhat. A gelsenkircheniek saját nevelésű futballistája nagy tehetségnek van kikiáltva a hozzáértőktől, a fiatal játékos már bedütált is a Bundesligában.
“Örülünk neki, hogy egy újabb játékossal számulhatunk a jövőben, aki a saját akadémiánkról jött. Természetesen 18 évesen még nem zárult le a fejlődése, de Kaan nagyon jó a párharcokban, technikás, körültekintő és nagyon ambiciózus. Meg fogja találni a következő években az útját.” – véli Horst Heldt sportigazgató.
Ayhan Gelsenkirchen városában született, de mint erre neve is utal, török bevándorlók gyereke. Az utánpótlásválogatottak közül eleinte a németet favorizálta, jelenleg viszont a török U21-es csapat tagja. A 18 esztendős játékos használható a védelem közepén és annak jobb oldalán is, valamint védekező középpályásként is ellátja feladatait.
“Nagyon örölük ennek, a Schalke a nevelőegyüttesem, ez nekem nagyon sokat jelent. A következő években a következő meg akarom tenni a következő lépést és megragadni a Bundesligában.” – mondta Ayhan.
A szerződést két évvel hosszabbították meg, amely így 2017-nyaráig szól.
Kostyál Balázs
Csütörtökön újra összecsapnak egymással…
Nyáron még a Juventus búcsúztatta a visszavonulása alkalmából…
Nem kímélik a sérülések a spanyol élvonal legnagyobb sztárjait…
Egységesen 500 forintért vásárolhatók a jegyek…
November elején lesz a minitorna…
Az Alaves edzője szerint 10 ember ellen kellett volna lezárniuk a mérkőzést…
Már megérkezett az orosz fővárosba is, hogy bejelentsék szerződtetését…
Alig azok után, hogy a sajtóban megszellőztették ennek a lehetőségét…
Alkalmazkodni kell az új szabályokhoz…
Azonban a Tottenham is figyelemmel követi a játékos helyzetét…
A sérülések idő előtt vetnek véget a karrierjének…
“Labda volt spori!”
Megkezdi szereplését az Európa-ligában a Fradi, de pályára lép többek között a Barcelona, a Liverpool és az Arsenal is…
“Szeretnénk, ha még több magyar lenne a keretben, de ez nem mehet az eredmények rovására…”
A nyolcadik edzőt nevezték ki az elmúlt egy évben…
Több játékosára sem számíthat a Ferencváros…
Két csapat is szívesen látná…
Az utolsó 10 percet majdnem túl könnyelműen vette Ancelotti csapata…
Jött a papírforma mindegyik mérkőzésen
Az újonc csapat első győzelmét aratta a szezonban…
Robert Lewandowski is segíthet a tárgyalások során…
Szezonbeli második győzelmét jegyezte Garcia Pimienta csapata!