A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Kedd este ismételten jelentkezik a Bajnokok Ligája, a világ legrangosabb kupasorozata, mely a csoportkör második feléhez érkezett. Túl a “félidőn”, immáron kirajzolódtak az erőviszonyok, minden pont döntő fontossággal bír, lesz aki elbukik, lesz aki pedig felemelkedik. A játéknap csúcsmérkőzése Torinóban kerül megrendezése, ahol is a Juventus vágna vissza a Real Madridnak. Nézzük az A’, ‘B’, ‘C’ és ‘D’ jelű kvartett programját, lássuk miből él kedden a futball szerelmese.
A csoport:
20:45 Real Sociedad – Manchester United (DigiSport 1)
20:45 Shakhtar Donetsk – Bayer Leverkusan
Idegenben folytatná feltámadását a Manchester United, mely a Bajnokok Ligáját követően immáron a Premier Leagueben is gyűjtögeti a pontokat és zárkózik az élmezőny felé. A csapat egyre jobb játékot mutat, Moyes elképzelése kezd összeérni. A Real Sociedad igen csak rossz szezonrajt után a bajnokságban immáron kezd magára találni, hétvégén az Osasuna ellen gurítottak egy ötöst, ám a United más kaliber. A pont nélkül álló spanyol együttes angol ellenfelével szemben tartaná életben Európa Ligás álmait, egy vereség szinte biztos búcsút jelentene az európai porondtól. A túloldalon Rooney és társai egy esetleges győzelemmel pedig a továbbjutás küszöbére léphetnek. A kvartett másik találkozóján a Leverkusen vendégeskedik Donetsk városában, ahol a hideg és a zord körülmények szinte garantáltak, így az éghajlati tényezők nem segítik majd a német csapatot. Két héttel korábban súlyos 4-0-ás vereségbe futott bele az ukrán bajnok, mely a hétvégén hazája bajnokságában is meglepő vereségbe szenvedett. Meglátjuk, hogy Kießling és társaik mennyire fáznak meg az ukrán városban, ha egyáltalán megfáznak. Egy vereség végzetes lehet a Shakhtar számára, ami a Bajnokok Ligája továbbjutást illeti.
B csoport:
20:45 Juventus – Real Madird (Sport 1)
20:45 Köbenhavn – Galatasaray
A ‘B’ csoportban az eddig hibátlanul menetelő Real Madrid legnehezebb csoportmeccsére számíthat Torinóban, ahol a Juventus az életéért fog küzdeni és már sebzett vadként érkezik a pályára. A hazaiknak csak a győzelem az elfogadható, amennyiben nem sikerül nyerniük, nagy bajba kerülnek a továbbjutást illetően, ugyanis jelenlg két pontjuk van. A királyaik számára ha lehet így mondani kevésbé fontos a meccs, egy azonban biztos, nem fognak feltett kézzel érkezni a meccsre. Ha nyer a Real, akkor már most továbbjut. A csoport másik meccsén a Galatasaray utazik Dániába , ahol három kötelező pont vár Drogbáékra, azonban tudjuk, a Juve is megfázott már az északi országban.
C csoport:
20:45 PSG – Anderlecht
20:45 Olympiakos – Benfica
Óriási, öt gólos vereséget mért az Anderlecht együttesére a PSG két hete, ez pedig idegenben történt. Felmerül a kérdés, mire számíthatunk Párizsban? Nos, nagyon úgy fest, hogy Ibrahimovic mellett Cavani sem lehet majd ott a pályán, ez azonban nem hinnénk, hogy befolyásolja a meccs végkimenetelét, a három pont sorsát, ugyanis az újgazdag klubot rengeteg jó játékos alkotja, nem pedig egy két személyes hadseregről van szó. A belga bajnok számára a gólszerzés is bravúr lenne, eddigi mérlege három meccsen nulla lőtt és tíz kapott gól. Görögországban ellentétes előjelekkel készülnek, mint francia földön, ugyanis az Olympiakos és a Benfica ádáz küzdelmet vív egymással a második, továbbjutást érő helyért. Lisszabonban szerencsével egyenlítettek a hazaiak, meglátjuk, most kinek kedveznek az istenek.
D csoport:
20:45 Manchester City – CSZKA Moszkva
20:45 Plzen – Bayern München (DigiSport 2)
Utolsó szalmaszálába kapaszkodhat az orosz bajnok CSZKA, melynek feladata elkerülni a vereséget manchesteri földön. Ez nem lesz egyszerű, ugyanis a ‘Polgárok” a hétvégén nagyon elkapták a fonalat és hetet gurítottak a Norwich együttesének. Az égszínkékek szurkolói nagyon remélik, a csapat nem lőtte el hétvégén összes puskaporát, tisztába vannak vele, hogy egy esetleges győzelem továbbjutást érhet. Eljöhet a várva várt pillanat, a City könnyen a kieséses szakaszban találhatja magát. A címvédő Bayern München cseh honba látogat, ahol a PLzen vendégszeretetét élvezi majd, és nagy valószínűséggel rossz vendégnek bizonyul. A felek közötti első felvonás 5-0-ás eredménnyel zárult, a kiütés pedig most is ott lebeg a levegőben.
Őszi Ádám
Fél évet töltött Szaúd-Arábiában…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…