Az utolsó 10 percet majdnem túl könnyelműen vette Ancelotti csapata…
Jött a papírforma mindegyik mérkőzésen
Az újonc csapat első győzelmét aratta a szezonban…
Robert Lewandowski is segíthet a tárgyalások során…
Szezonbeli második győzelmét jegyezte Garcia Pimienta csapata!
Hamarosan meg is műtik a játékost
A Brighton és a Nottingham Forest mérkőzés végén kialakult balhé miatt
Elvették a rendezést az eredetileg kijelölt stadiontól…
A fiatal játékos eddig minden mérkőzésen kezdett a szezonban
Jó régen nem lépett már pályára…
Nem az volt a meglepetés, hogy kikapott a Chelsea együttese, a Newcastle-től, hanem ahogy tette, vagyis pontosabban nem tette mindezt. A szakértők javarésze, és főleg a kevésbé elfogult szurkolók leginkább José Mourinho menedzserben látják a hibát, azonban van, aki máson verné el a zakó porát.
Angol sajtóértesülések szerint, a Szalai Ádámék, vagyis a Schalke elleni, szerdai Bajnokok Ligája csoportmeccsre készülő Chelsea-nél kezdenek összecsapni a hullámok, nemcsak az egész csapat, de kiváltképp a védő, David Luiz feje felett.
Állítólag a londoni csapat idősebb játékosai, akiknek szavára ad maga Mourinho is, meglehetősen elégedetlenek, a brazil bekk hozzáállásával, mondván az ő könnyelműségének is köszönhető, hogy kikaptak szombaton, a St. James Parkban. Úgy tűnik most telt be a pohár a többieknél Luiz lazasága miatt, igaz a Benfica korábbi játékosa, már az elejétől kezdve, mióta a Stamford Bridge-re költözött 2011 januárjában, kitűnt bohémságával, így meglepő, hogy ez a tényező most bukkant fel, mint a sikertelenség oka.
Bár nem kételkedünk benne, hogy néhány morgolódnának a brazil védő miatt, alighanem ő csak egy csepp lehet, a Chelsea gondjainak tengerében.
Balogh József
Az utolsó 10 percet majdnem túl könnyelműen vette Ancelotti csapata…
Jött a papírforma mindegyik mérkőzésen
Az újonc csapat első győzelmét aratta a szezonban…
Robert Lewandowski is segíthet a tárgyalások során…
Szezonbeli második győzelmét jegyezte Garcia Pimienta csapata!
Hamarosan meg is műtik a játékost
A Brighton és a Nottingham Forest mérkőzés végén kialakult balhé miatt
Elvették a rendezést az eredetileg kijelölt stadiontól…
A fiatal játékos eddig minden mérkőzésen kezdett a szezonban
Jó régen nem lépett már pályára…
Mikel Arteta elégedett a teljesítményével!
A torinói együttest 1975-1985-ig erősítette, melynek tagjaként rengeteg címet zsebelt be, emellett évekig meghatározó alakja volt az olasz válogatottnak is…
A kispesti csapat csak a másodosztályban sínylődik…
Fantasztikus formában az éllovas…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Élvonalban szeretne futballozni…
Ismét beszólt a portugál támadó “legfőbb kritikusa”
Ez is része a klub és a Spotify között létrejött együttműködésnek
Szerdán sem lesz ott a Ligakupa harmadik fordulójában
A házigazda németek kiesését jelentette a mozdulat…
Több edző is jelölt a posztra…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…