Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Elvett emlékezés

Nem engedték megemlékezni a Honvéd szurkolókat Puskás Ferenc és Kocsis Sándor nyughelyénél a Szent István-bazilikában. Többek között ez is szerepelt a honvedfc.hu-n olvasható cikkben.

„Tízedik éve, hogy a Honvéd (Kispest) szurkolói Halottak Napján megkoszorúzzák a klub elhunyt játékosainak, edzőinek, vezetőinek sírjait. Az ország számos pontján, budapesti és vidéki temetőket kerestek fel a piros-fekete hívek. Vidéken Szeged, Csorna, Békéscsaba, Kőszeg és Komárom, a fővárosban a kispesti, a rákoskeresztúri, az újpalotai, a cinkotai, a Fiumei úti, a Megyeri úti, és a Farkasréti temetőben rótták le tiszteletüket szurkolóink az egykori kedvencek sírjánál.” – olvasható az írás bevezetőjében.

Az emlékezés virágait többek között Csimár Károly, a Kispest első elnöke, a legendás vezető Mayer Béla, a KAC alapító tagja, főtitkára, alelnöke Ács Ödön, Reznicsek Imre elnök, dr. Várhelyi Oszkár főtitkár és Lakat Károly dr. edző sírjára helyezték el.

A játékosok közül az ötvenes évek ötszörös bajnokcsapatának tagjairól Babolcsay Györgyről, Bányai Nándorról, Budai II Lászlóról, Bozsik Józsefről, Czibor Zoltánról, Kotász Antalról, Lóránt Gyuláról, Machos Ferencről, Tichy Lajosról, és Városi Györgyről emlékeztek meg a szurkolók. A Honvéd kapusai közül a húszas évek hálóőre Faragó György, Bozsik István (Bozsik József bátyja), Kiss Mihály (1945 után védte a kispesti kaput), Lévay Tibor, Bicskei Bertalan (az 1988-89-es bajnokcsapat vezetőedzője) sírjára került virág. A háború előtti kiválóságok közül Eisenhoffer József, az Olajkár testvérek, Odry Lajos, Nemes József, Varga László dr., Kónya Ferenc, a klub háború utáni játékosai közül Cserjés József, Fodor Imre, Kocsis István, Kocsis Lajos, Mihalecz Boldizsár, Láza János, Pusztai László és a közel múltban fiatalon elhunyt Kovács Zoltán sírjára helyezték el a koszorúkat a kispesti hívek.

Ugyanakkor Kocsis Sándor és Puskás Ferenc sírhelyén nem tudták elhelyezni az emlékezés virágait a szurkolók, mivel a Bazilika őrei nem engedték be őket az altemplomba, mondván zavarná a híveket a megemlékezés. „Vajon mennyiben zavart volna bárkit is az, hogy néhány szurkoló virágot helyez el a labdarúgás két géniuszának sírjánál? Sajnálatos módon ez a kegyeletsértő akadályoztatás szinte minden évben megtörténik. A megemlékezés persze nem marad el, mert a szurkolók hét végén újra elmennek a Bazilikába.” – olvasható zárszóként a klub honlapján megjelent írásban.

Gavalovits Sándor