Marc Cucurella lett a hazaiak hőse!
Rengeteg helyzetet dolgoztak ki a csapatok…
Kerkez Milos egy gyönyörű gólpasszt osztott ki a mérkőzésen…
Kepának esélye sem volt a hárításra…
Megmaradt a nyolcpontos különbség köztük…
Diego Simeone először kapott ki a Getafétól a “Matracosok” edzőjeként!
Akár Jack Grealish játékjogáért is cserébe…
Még egy vereség, és soha nem látott “mélypontra” jut a Man. City menedzserének edzői karrierje…
A Laziót pontszámban befogták, de a Juventus és Atalanta kettős is belátható távolságra került…
A szigetországi sajtóban most két felkapott kapus téma van, egyrészt Asmir Begovic egészpályás gólja a hétvégéről, illetve az angol válogatott, és a Manchester City elsőszámú kapusának, a formaingadozása.
Legutóbb ráadásul igen pikáns beszélgetést folytattak az angol kollégák, a Stoke boszniai kapusával, ugyanis Begovic elmondása szerint, az elmúlt nyáron csatlakozhatott volna, a City keretéhez, ám ez végül kútba esett.
A világbajnoki szereplést kiharcoló Bosznia-hercegovinai válogatott elsőszámú portása, a Sunderland elleni meccsen, az egyik kirúgásából hatalmas gólt ért el, ezzel pedig neve még felkapottabb lett, a Premier League-en kívül is.
„Amikor Mancini ült, a Manchester City padján, közel volt a megállapodás. A részletek egyeztetése végül elmaradt, bár több okból kifolyólag is, de főként az olasz menedzser távozása miatt.” – árulta el Begovic.
Csak hogy az utóbbi időben, a City kapusa, Joe Hart elég gyenge teljesítményt nyújt, a „Kékek” már több pontot vesztettek miatta, a Bajnokok Ligájában, és a Premier League-ben is, így akár valóban reálisnak tűnhet, hogy ismét felveszik a manchesteriek Begovic-csal a kapcsolatot.
„Elképzelhető, hogy mégis a Cityhez igazolok? Én tényleg nem tudom, hogy a tárgyalások, a két klub között, még folyamatban lennének-e. Számomra most az lenne a legjobb dolog, hogy a Stoke-nál maradjak, az idény végéig, és így lennék a legjobb formában, a brazíliai Világbajnokságra.” – szólt ki, a hatalmas bölcsesség Begovic-ból.
Íme, a bosnyák kapus által szerzett gól:
GOAL STOKE 1-0 SOUTHAMPTON (02-11-2013) Highlights by Sport-Today-2014
Balogh József
Marc Cucurella lett a hazaiak hőse!
Rengeteg helyzetet dolgoztak ki a csapatok…
Kerkez Milos egy gyönyörű gólpasszt osztott ki a mérkőzésen…
Kepának esélye sem volt a hárításra…
Megmaradt a nyolcpontos különbség köztük…
Diego Simeone először kapott ki a Getafétól a “Matracosok” edzőjeként!
Akár Jack Grealish játékjogáért is cserébe…
Még egy vereség, és soha nem látott “mélypontra” jut a Man. City menedzserének edzői karrierje…
A Laziót pontszámban befogták, de a Juventus és Atalanta kettős is belátható távolságra került…
Remekül teljesít a szezon közben igazolt hálóőr
Profitálhat a lecseréléséből…
Brutális fordítást vittek véghez…
Gazdagék nagyszerűen kezdték az új idényt…
Megállapodtak a folytatásról…
Átmenetileg 4 pontra ellépett legfőbb riválisától a címvédő!
A tolnaiak így 3 pontra megközelítették a listavezető Puskás Akadémiát!
A katalán játékosok kezdeményezésére…
Mindkét csapat nagyon fontos pontokat hullajtott el…
Krstovic duplája végül nem ért pontot a Leccének!
Első gólját szerezte a magyar légiós a lengyel csapatában…
Nem sikerült közelebb kerülni a dobogóhoz…
Az olasz mester szerint a csapata remek formában várja a nagy tavaszi hajrázást…
Eddig azt gondolhattuk, hogy ‘csak’ az FC Barcelonánál nem volt elégedett a fiatal játékos…