Hidegkuti Nándor mellszobrot kap a róla elnevezett Salgótarjáni úti létesítményben. Az apropót az MTK 125 születésnapja szolgáltatja, miután november 16-án ünnepli jubileumát a kék-fehér klub. A szobor avatására a Honvéd elleni bajnoki előtt kerül sor a stadion főlelátóján.
Hidegkuti Nándor 1922. március 3-án született Budapesten. Első klubja a Gázművek volt, ahol 1940 és 1943 között futballozott, majd megfordult az Elektromos FC-ben és a Herminamezei AC-ben is. Innen került 1947-ben az MTK-hoz, amely csapattal ismert és elismert játékos lett. Persze eredetileg a Ferencváros szemelte ki, de a zöld-fehéreknél végül nem lépett pályára. 1947 és 1958 között 302 mérkőzésen 202 gólt jegyzett. Három bajnoki cím, hat ezüstérem, és egy harmadik hely után vonult vissza. A válogatottban 1945-ben mutatkozott be. Erről így emlékezett meg a legendás játékos: „És milyen érdekes körülmények között… 1945. szeptember 30-án kiballagtam az Üllői útra, ahol a románokkal mérkőztünk. Kíváncsi voltam a mieinkre. És mit ad Isten, azonnal az öltözőbe küldtek. Gallowich Tibi bácsi röviden közölte, hogy Szusza Feri sérült, én állok be a helyére. Az utcáról lettem válogatott. Két góllal tettem le a névjegyemet, amúgy hét kettő lett a javunkra.”
A nemzeti tizenegyben 69 alkalommal lépett pályára Hidegkuti Nándor, és 39 találattal segítette a válogatottat. Olimpiai bajnoki címet és világbajnoki ezüstérmet is magáénak tudhat. Többek között az ő mesterhármasa is kellett az 1953-as londoni sikerhez, amelyet az angol szaksajtó az évszázad mérkőzésének titulált.
Edzőként is sikeres volt. Többek között az olasz Fiorentinával nyert kupa és KEK-győzelem jelezte, remek érzékkel rendelkezett a kispadok mellett is. Az első győri bajnoki cím idején ő ült a kisalföldiek kispadján, majd Egyiptomban a kairói Al-Ahlyval ötször is bajnok lett. A csúcson hagyta abba, és ezen az sem változtatott, hogy 1980-as hazatérésekor szeretett klubja mellett a korábban bajnoki címig vezetett Győr is hívta.
Hidegkuti 2002. február 14-én, alig kevesebb, mint egy hónappal 80. születésnapja előtt távozott a földi létből. 2013-ban posztumusz Budapest díszpolgári címet kapott.
Gavalovits Sándor
