Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Félreértett dátum: Vaskó Tamás a szezon végig a Mezőkövesdé

Tegnap mi is beszámoltunk róla, hogy a Véber György irányította Mezőkövesd Vaskó Tamást szerződtette. A játékos a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában helyesbítette a tegnapi információt, miszerint december 31-ig írt alá.

A klub honlapja is a decemberi dátumot jelölte meg, mint szerződési határidő. Vaskó Tamás szerint a nyárig köti szerződés a sárga-kékekhez, olyan opcióval, hogy külföldi ajánlat esetén télen szabadon távozhat. „Nem tudom honnan vették ezt, hiszen június harmincadikáig szól a szerződésem – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a 29 éves védő. – Hétfő délután írtam alá az elém tett dokumentumokat, feketén fehéren szerepel bennük a júniusi időpont. Az más kérdés, hogy egy külföldi lehetőség esetén a télen szabadon távozhatom a klubtól.”

Vaskó nyáron bontott szerződést a Videotonnal, és az elmúlt hónapokban az MTK együttesével edzett.

„Jó erőállapotban vagyok. Ha nem így lenne, nem jöttem volna Mezőkövesdre. A téli szünet előtt két Ligakupa- és három bajnoki mérkőzésen léphetek még pályára. Remélem, gyorsan játékba lendülök.” A védő tudta, hogy nagy feladat elé néz, de szerinte optimális a keret összetétele, amellyel a borsodiak kiharcolhatják a bennmaradást az NB I-ben: „Sok jó játékost igazoltak a vezetők, némi időre van szükség, amíg összeérik a csapat, és ha a szerencse is mellénk áll, biztosan bent maradunk az NB I-ben.”

Megszólalt Szlezák Zoltán másodedző is. „Nagy szükségünk van a védő rutinjára. Fontos a jövőt illetően, hogy még stabilabb legyen a védekezésünk, Vaskó Tamás személyében rutinos NB I-es, válogatott futballista került hozzánk. Tény, hogy az utóbbi hónapokban nem volt játékban, de az előttünk álló két Ligakupa-mérkőzésen, a Debrecen és a Balmazújváros ellen ráhangolódhat a bajnoki meccsekre. Biztos vagyok benne, hogy megoldja a rábízott feladatot.”

Gavalovits Sándor