A német válogatott középhátvéd nem újítja meg szerződését a gyógyszertáriakkal…
Hosszútávú szerződést írt alá…
18 év utn ülhet le újra a csapat kispadjára…
Nem az olasz csapatok napja volt a szerdai…
Az Everton az utolsó percekben tudta meglepni a listavezetőt…
Ezúttal egy az 1993/1994-es idény óta fennálló csúcsot döntött meg!
A Puskás Akadémia mellett a Juventus és a Dortmund fiataljai sem jutottak be a 16 közé…
Már januárban le szerette volna igazolni
A TSG 1889 Hoffenheim történelmébe beírta magát az FC Bayern München ellen szerzett góljával, a fiatal védővel hosszú távon számolnak Siensheimban.
A klub történetének legfiatalabb játékosa, aki hivatalos mérkőzésen betalált. Ő nem más, mint Niklas Süle, aki életének első Bundesliga gólját épp az FC Bayern München ellen szerezte. A mindössze 18 esztendős védőnek nagy jövőt jóskolnak a hozzáértők Németországban, nem véletlen, hogy hosszútávú szerződést kötött vele a Hoffenheim.
“Niklas nagy fejlődésen ment keresztül, az előző hónapokban egy nagy lépést tett előre. A szerződéshosszabítással kihangsúlyozzuk azt is, hogy a két fél nagyon szívesen dolgozik egymással. Örülünk, hogy Niklast hosszú időre magunkhoz tudtuk kötni.” – mondta Alexander Rosen, a Hoffe igazgatója.
Süle 14 esztendősen került a Hoffenheim nevelőakadémiájára, a német elsőosztályban tavaly debütált, felemelése a jelenlegi edző, Markus Gisdol nevéhez fűződik. A masszív testalkatú középső védő ebben a szezonban egyre meghatározóbb szerepet harcol ki magának, az emúlt négy ligameccsen egyaránt a kezdőcsapatban kapott helyet – összesen eddig hatszor kapott idén lehetőséget.
“Örülök a csapat bizalmának, mindenek előtt Alexander Rosennek és Markus Gisdolnak van sok köszönnivalóm. Mindent megteszek azért, hogy tovább fejlődjek, hogy egy stabil apajátékosa legyek a csapatnak” – így Süle.
A fiatal futballista 2017 nyaráig szóló szerződést szignált.
Kostyál Balázs
A német válogatott középhátvéd nem újítja meg szerződését a gyógyszertáriakkal…
Hosszútávú szerződést írt alá…
18 év utn ülhet le újra a csapat kispadjára…
Nem az olasz csapatok napja volt a szerdai…
Az Everton az utolsó percekben tudta meglepni a listavezetőt…
Ezúttal egy az 1993/1994-es idény óta fennálló csúcsot döntött meg!
A Puskás Akadémia mellett a Juventus és a Dortmund fiataljai sem jutottak be a 16 közé…
Versenyezhet a csapat tavasszal, de…
Már januárban le szerette volna igazolni
Nem látnak favoritot a párharcban
Nem érez magán nyomást a gyengébb bajnoki rajt miatt
Ismét szoros meccset játszottak a felcsúti fiatalok…
A hírek szerint véget ért számára a szezon!
Az 55 esztendős szakember pikáns visszatérésére készül…
Így is pikáns párharcok lesznek a döntőért…
Tovább gyarapíthatja mérkőzéseinek a számát a bajor együttesnél a rutinos labdarúgó…
Megosztotta várakozásait az új szezon előtt…
A brazil támadó a meccs embereként zárta a mérkőzést…
Mégsem vonul vissza…
“Hagyd abba a zokogást!”
Nagy bajban vannak Agüero királyi ékszerei…
Jelenlegi szerződése 2027 nyaráig érvényes!
A londoniak ezúttal sem hazudtolték meg önmagukat…