Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

EURO 2016: Selejtezők szabályai, előzetes kalapbesorolás

Alig több, mint két és fél év múlva Franciaország ad otthont a kontinensviadalnak, amelyen már 24 válogatott vehet részt. A februári sorsoláson 53 UEFA tagállam vesz részt, köztük a frissen felvett Gibraltár.

A csoportok kiemelése a nemzetek koefficiens-rangsor alapján történik majd, a kiemelési beosztás a január 23-34-i végrehajtó bizottsági ülésen derül ki. Ekkor lesz pontos menetrendje is az EB-nek is.

Ami biztos: Az ötvenhárom válogatott kilenc csoportba kerül (nyolc darab hat csapatos és egy ötfős csoport lesz), a kilenc csoportelső és csoportmásodik, valamint a legjobb csoportharmadik automatikusan kvalifikálja magát a kontinensviadalra, míg a további csoportharmadikok oda-visszavágós rendszerben pótseljeteznek. Így további négy harmadik csatlakozik a huszonnégyes mezőnyhöz.

Pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmény, a gólkülönbség, a több szerzett gól, a több idegenben rúgott gól, a sportszerűségi lista, végül az UEFA-együttható rangsorol. A csoportok harmadikjainak eredményeiből levonják a hatodikok ellen elért eredményeket, így rangsorolva őket a pótselejtezőkre illetve a legjobb csoportharmadikat.

A nagy nézettséget generáló válogatottak mindegyike hatos csoportba kerül, ahogyan arról a 12.01 szabályzati pont rendelkezik.

Az EB lebonyolítása

A kijutó 24 együttes hat darab négyes csoportba sorsolják, a csoportelsők automatikusan továbblépnek, a hat csoportmásodik és a négy legjobb csoportharmadik szintén. (1986 és 1994 között a világbajnokságokat e szerint a séma szerint rendezték – a szerk.)

A kezdési időpontokat is megállapította az európai szövetség. Így hétköznaponként közép-európai idő szerint 20.45, hétvégenként 18 óra és 20.45 a hivatalos kezdési idő.

Továbbra is 23 fős kereteket lehet nevezni, és kötelezően három kapust kell a névsorban szerepeltetni. A listát a selejtezőket megelőző nap délig kell leadni.

Ami magát az EB-t illeti, a 23-as névsort tíz nappal a torna kezdete előtt kell véglegesíteni.

Lehetséges kalapbeosztások:
1. kalap: Spanyolország, Németország, Hollandia, Olaszország, Anglia, Portugália, Görögország, Oroszország, Bosznia-Hercegovina
2. kalap: Horvátország, Ukrajna, Svédország, Dánia, Svájc, Belgium, Csehország, MAGYARORSZÁG, Írország
3. kalap:
Szerbia, Törökország, Szlovénia, Izrael, Norvégia, Szlovákia, Románia, Ausztria, Montenegró
4. kalap:
Örményország, Lengyelország, Skócia, Finnország, Lettország, Wales, Bulgária, Észtország, Fehéroroszország
5. kalap:
Izland, Észak-Írország, Albánia, Litvánia, Moldova, Macedónia, Azerbajdzsán, Grúzia, Ciprus
6. kalap:
Luxemburg, Kazahsztán, Liechtenstein, Feröer, Málta, Andorra, San Marino, Gibraltár

A 2014–15-ös program
2014
Január 23-24.: az UEFA Nyonban bejelenti a 2016-os Eb-selejtezők kiemelését és a sorsolás menetét
Február 23.: a 2016-os Eb-selejtezők sorsolása Nizzában.
Március 5.: FIFA hivatalos mérkőzésnap
Szeptember 7-9.: Eb-selejtezők, 1. forduló
Október 9-11.: Eb-selejtezők, 2. forduló
Október 12-14.: Eb-selejtezők, 3. forduló
November 14-16.: Eb-selejtezők, 4. forduló
2015
Március 23-31.: FIFA hivatalos mérkőzésnapok
Március 27-29.: Eb-selejtezők, 5. forduló
Június 12-14.: Eb-selejtezők, 6. forduló
Szeptember 3-5.: Eb-selejtezők, 7. forduló
Szeptember 6-8.: Eb-selejtezők, 8. forduló
Október 8-10.: Eb-selejtezők, 9. forduló
Október 11-13.: Eb-selejtezők, 10. forduló
November 12-14.: Pótselejtező, 1. mérkőzések
November 15-17.: Pótselejtező, 2. mérkőzések
December 12.: a 2016-os Eb csoportkörének sorsolása

Az utolsó két EB-n egyaránt Spanyolország örülhetett

Az Eb-selejtezők fordulóinak napjai egyben mindig hivatalos FIFA-mérkőzésnapok is, amelyeken a kvalifikációs mérkőzést nem játszó csapatok leköthetnek felkészülési mérkőzést.
Gavalovits Sándor