Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Bár nem játszik túl jól, még is igen nagy kérőköre akad a West Brom ír válogatott csatárának Shane Long-nak, aki a télen elhagyhatja klubját.
A hírek szerint négy angol klub érdeklődik iránta, köztük négy Premier League együttes és egy alacsonyabb ligás, ám a feljutást célként kitűző együttes. Utóbbi nem más, mint a Nottingham Forrest, míg az elsőosztályú csapatok a Newcastle United, Everton, Stoke City trió.
A 26 esztendős játékos 2011-ben lett a WBA játékosa, akkor a Reading csapatát hagyta el. Az idei szezonban összességében 14 meccsen szerepelt, ez idő alatt pedig mindössze 3 gólt és 2 gólpasszt tudtak feljegyezni a statisztikusok. Szerződése 2014 nyarán lejár, így ha pénzt akar belőle csinálni a csapat, akkor több mint valószínű, hogy télen túl kell adni rajta. Piaci ára 6,5 millió euróra rúg, ám az érdeklődök pontosan tudják, hogy szerződése meddig tart, így jutányos áron lehet majd megszerezni Long játékjogát.
A WBA-nál eltöltött időszakot nézve Long 84 meccsen lépett pályára, ez idő alatt pedig 22 gólt és 8 gólpasszt jegyzett.
Őszi Ádám
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…
Hosszabb kihagyásra számíthat…
Így értékelt Pascal Jansen a Spurs elleni vereség után…
A Fiorentina hozta a kötelezőt jóval gyengébb erőket képviselő walesi ellenfelével szemben…
Vereséget szenvedett az AS Roma, kitömte a Rangerst a Lyon…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…