Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Videó: Végleg feltámadt a ManUtd? Ma a West Ham bánta!

A jelek szerint kezd kilábalni a bajnok Manchester United, az idény eleji válságából. A Premier League előző kiírásának győztese, a kiesés ellen viaskodó West Hamet fogadta.

www.facebook.com/manchesterunited

A Manchester United mint a címben már utaltunk rá, tehát a feltámadás jeleit mutatja. A „Vörös Ördögök” mindössze másodjára tudtak két egymást követő bajnoki megnyerni. Sőt, ha kicsit tovább növeljük látószögünket, bizony minden sorozatot tekintetbe véve, David Moyes legénysége bizony a maival együtt, zsinórban már a negyedik tétmeccsét nyerte meg.

Pár szó a mai meccsről is: a mezőny játékánál már csak a támadóprodukciója volt haloványabb a „Kalapácsoknak”, akik mindössze egyetlen egyszer találták el, David de Gea kapuját, igaz abból gól született. Nem úgy, mint a hazaiak, akik már az első játékrészben eldöntötték a három pont sorsát: a hullócsillag elméletet megcáfolni igyekvő Adnan Januzaj, és az idén gólszegény Danny Welbeck révén. A folytatásban még betalált, az elvágyódó, vagy talán csak csábítgatott Ashley Young is, illetve szépíteni tudtak a látogatók is, Carlton Cole találatával.

Győzelmével a United feljött a hetedik helyre, míg a WHU maradt a 17. helyen.

Manchester United – West Ham United 3-1
Gólszerzők: Welbeck (26. perc), Januzaj (36.), Young (72.), illetve C. Cole (81.)


Manchester United 3-1 West Ham United All Goals by all-goals

A Premier League 17. fordulójának további mai eredményei:
Liverpool – Cardiff City 3-1
Crystal Palace – Newcastle United 0-3
Fulham – Manchester City 2-4
Stoke City – Aston Villa 2-1
Sunderland – Norwich 0-0
West Bromwich Albion – Hull City 1-1

A Premier League állása 14 forduló után:
1. Liverpool 36 pont, 2. Man City 35 p., 3. Arsenal 35 p., 4. Chelsea 33 p., 5. Everton 31 p., 6. … 7. Manchester United 28 p.,… 18. Palace 13 p. (-16), 19. Fulham 10 p. (-17), 20. Sunderland 10 p.

Balogh József