Legutóbb 27 éve történt hasonló brit csapattal…
38 évesen is folytatja pályafutását…
A válogatott keretből való kimaradásának okairól beszélt a rutinos kapus…
A PSV pedig nem bírt a Sportinggal
Második meccsét is megnyerte a Brest, nem tudta győzelemre váltani fölényét a Stuttgart!
A kisebbik testvér karrierje is felfelé kezd ívelni…
Ezzel megszerezve a vezetést…
Így számíthatnak rá a következő három bajnokin is!
Több sajtóorgánum is arról számolt be, hogy az olasz élvonalban szereplő Cagliari védekező középpályása Radja Nainggolan igencsak felkeltette Arsene Wenger érdeklődését.
A 25 esztendős négyszeres belga válogatott játékos januárban szinte biztosan távozik, klubja a Cagliari elnöke tegnap kifakadt és kijelentette, az megy el a télen aki akar, senkit sem tartanak vissza. Nainggolan igen csak keresett portéka lehet a télen, számos bajnokság élcsapatával összeboronálták már a nevét.
Alapembere csapatának, mondhatni, hogy nélküle nincsen meccs. A transfermarkt.de 14 millió euróra taksálja az árát, melyhez párosul egy 2015-ben lejáró szerződés, ám ez aligha számít valamit, hiszen az viheti aki a legtöbbet ajánlja a jelenlegi állás szerint. A kérdés, hogy kegyeiért kialakul-e licitháború.
Radja a Piacenza csapatában nevelkedett, majd mutatkozott be a felnőttek közt, míg nem 2010-ben előbb kölcsön, majd véglegesen megvette játékjogát a Cagliari. Ami a válogatottságot illeti, nincsen szerencsés helyzetben, ugyanis remek generáció nőtt fel a Benelux államban és megteheti a kapitány, hogy olyan játékost, mint ő mellőz.
Őszi Ádám
Legutóbb 27 éve történt hasonló brit csapattal…
38 évesen is folytatja pályafutását…
A válogatott keretből való kimaradásának okairól beszélt a rutinos kapus…
A PSV pedig nem bírt a Sportinggal
Második meccsét is megnyerte a Brest, nem tudta győzelemre váltani fölényét a Stuttgart!
A kisebbik testvér karrierje is felfelé kezd ívelni…
Ezzel megszerezve a vezetést…
Így számíthatnak rá a következő három bajnokin is!
Az idény végén lejár a szerződése!
A klub adott tájékoztatást róla…
Egykori klasszis honfitársa kezei alatt pallérozódhat…
Legutóbb a Red Bull Salzburg kötelékébe tartozó védő januártól csatlakozik az olasz klub keretéhez
Egyszer vezetett már magyar csapatnak…
Tiszta vizet öntött a pohárba…
Az MLSZ ismertette a részleteket…
Carlo Ancelotti rövidesen visszakaphatja egyik legmegbízhatóbb játékosát…
Klubcsapata nem engedte el a fontos játékosát….
A hétközi BL-meccs után be is jelenthetik a szerződtetését…
Egyelőre a bejelentés időpontja ismert…
Új szerepkörben próbálhatja ki magát…
Az idény végéig szól a megbízatása…
Arne Slot nem számol vele komolyabban, így akár kapóra is jöhet a játékosnak a váltás…