Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Inter siker a milánói derbin – videó

Palacio révén Inter sikerrel ért véget a milánói házirangadó, amely az utolsó bajnoki volt 2013-ban.

Palacio nyerte meg az Internek a rangadót – goal.com

Inter – AC Milan 1-0 (0-0)
g.: Palacio (86.)
kiállítva: Muntari (90+3., Milan)

Nagyot léphetett volna előre egy győzelemmel a két együttes közül a győztes, ez végül Milánó kék-fekete „seregének” sikerült. A Milan kezdett jobban a derbin, aminek következtében előbb Balotelli lőtt centikkel fölé, majd Kaká lövését fogta Handanović. A brazil világbajnok következő helyzete is veszélyesnek tűnt, a kék-fekete védelem blokkolni tudott, néhány pillanattal később Muntari elől tisztáztak a pályaválasztó Inter játékosok. Fél óra játék után ismét a vendég piros-feketék veszélyeztettek Kaká szöglete után. Poli robbant be, de lövése kapu fölött hagyta el a játékteret a labda. A Milan próbálta begyűrni a vezető gólt, az Inter védők szívóssága azonban nem engedte, sőt a hajrához közeledve Palacio löketébe léptek bele a védők. Az első félidő végére újabb két kihagyott Milan ziccert írhattunk fel, gól azonban nem született.

A második félidő elejét megnyomta az Inter, ám rendre kimaradtak a helyzeteik. Balotelli ezúttal nem tudott érdemben hozzátenni csapata játékához, de ugyanez igaz a másik oldalon Palaciora is. Egyik csapat sem tudott nagyobb mezőnyfölényt kialakítani, ez pedig jobbára csak a középpályás játékot jelentette, elvétve tudtak igazán veszélyes helyzete a csapatoknak, mígnem a hajrában előbb Palacio lövését védte Abbiati, majd ugyanő, azaz Palacio megnyerte a meccset az Internek, miután egy az egyben megverte Abbiatit. Könnyen kétgólos lehetett volna a kék-feketék sikere, ha Palacio a lefújás előtt nem a lécet lövi telibe. Ráadásul a végjátékban Muntarit kiállította a játékvezető. Lényegében pedig ez jelentette a végét a meccsnek.


Rodrigo Palacio goal inter milan 1-0 ac milan… by RapidGoals

A 17. forduló eredményei
Bologna – Genoa 1-0
Roma – Catania 4-0
Atalanta – Juventus 1-4
Sampdoria – Parma 1-1
Sassoulo – Fiorentina 0-1
Torino – Chievo 4-1
Verona – Lazio 4-1

Az állás:
1. Juventus 46 pont, 2. Roma 41 pont, 3. Napoli 36 pont, 4. Fiorentina 33 pnt, 5. Inter 31 pont… 13. Milan…18. Sassoulo 14 pont, 19. Livorno 13 pont, 20. Catania 10 pont

A góllövőlista élmezőnye:
14 gólos: Giuseppe Rossi (Fiorentina)
11gólos: Carlos Tévez (Juventus)
10 gólos: Rodrigo Palacio (Inter)
9 gólos: Alessandro Cerci (Torino), Gonzalo Higuaín (Napoli)

Gavalovits Sándor