Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Klub-vb: Guardiola harmadszor, a Bayern München először ülhetett a trónra

A Bayern München labdarúgócsapata nyerte a Klubvilágbajnokságot, miután a döntőben könnyedén lépett túl a Raja Casablanca együttesén. Ezzel a bajor klub lett az első német csapat, mely elhódította a címet, a gárda pedig öt trófeánál jár az esztendőben!

Az öröm pillanatai – welt.de

Egy pillanatig sem lehetett kérdés, kié lesz a trófea, a német rekordbajnok gyorsan, már a 7. percben vezetést szerzett Dante révén, melyet a 23. percben Alcantara tudott megduplázni. A Bayern hatalmas fölényben játszott, a Raja játékosai csak nyomozták a játékszert, ám ha sikerült megszerezniük és a kapu előterébe értek, akkor bátran, ám eredménytelenül, de tüzeltek. A Ribery vezette csapat mondhatni félgőzzel is könnyedén begyűjtötte a serleget, az eredmény a továbbiakban nem változott a második félidőben csupán két lövést eresztettek el a németek, ebből egy sem talált kaput.

A Bayern München ezzel az első német csapat, mely elhódította a trófeát, míg Guardiola az egyetlen edző, aki háromszor is megtette ezt, hiszen emlékezzünk vissza, a Barcelona edzőjeként korábban kétszer is sikerült eme tett.

A világ csúcs persze erős kifejezés, hiszen mindenki tudja, hogy az európai labdarúgás, a Bajnokok Ligája sokkal színvonalasabb és nívósabb, ám ezt is meg kell nyerni, nem ingyen osztják. Eközben a Bundesliga hétvégi fordulójának a nyertese is Pep csapata lett, ugyanis a Dortmund és a Leverkusen is csúfos módon vereséget szenvedett.

Bayern München – Raja Casablanca 2-0 (2-0)
G: Dante (7.), Alcantara (23.)


Bayern Munich 2-0 Raja Casablanca (All Goals… by ourmatch

Őszi Ádám