Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szerény hazai siker a San Mamés-ban

Bilbaóban folytatódott a spanyol pontvadászat aktuális játéknapja. A hazaiak a kiesőhelyen tanyázó Rayo Vallecano ellen léptek pályára.

Athletic Bilbao – Rayo Vallecano 2-1 (1-0)
g.: San José (32.), Rico (66.) ill.: Bueno (61.)

Mindkét együttes szemszögéből fontos találkozóra került sor, hiszen a Vallecano egy esetleges győzelemmel elléphetett volna a kiesőhelyről, míg a baszkok megerősíteni szándékozták a negyedik helyüket. Végül ez utóbbi jött össze, így a piros-fehérek vonulhatnak édesebb szájízzel a röpke pihenőre.

A hazaiak irányították a játékot, de komolyabb veszélyt mindössze egy bilbaói lehetőség hordozott magában a hetedik percben. Szöglet után a lécet trafálta telibe San José. Nem volt könnyű helyzetben a Rayo, ugyanis a Bilbao támadásaiban benne rejlett a gól, persze sokáig kellett várni, hogy az a bizonyos gól meg is szülessen. Alig telt el fél óra, amikor az egész találkozón veszélyesen játszó San José a védőkről lepattanó labdát a hálóba küldte. A szünetig már nem jegyezhettük fel újabb ígéretes helyzetet, hogy aztán a fordulás után rögvest kettőt is. Előbb Adrian Gonzalez lövését ütötte szögletre Iraizoz, majd Toquero lökete mellészállt. Negyedóra játék után sikerült egyenlítenie a Rayo-nak Bueno révén de öt perccel később újfent a baszkoknál volt az előny, köszönhetően Rico-nak. Tíz perccel a vége előtt Susaeta iratkozhatna fel, de lövése egy védőről a kapufára, onnan pedig szögletre vágódott. A végén még egy hamvában elhalt Vallecano próbálkozást tudtunk feljegyezni, amivel véget is ért a találkozó.

Gavalovits Sándor