Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Németországból erősítene a Galatasaray

A Hamburger SV török-német futballistája felmenői hazájába teheti át a székhelyét, a fiatal játékosért korábban Angliából is bejelentkeztek már.

Az előző szezonban még a német harmadik vonal legjobb játékosa volt, idén már a Bundesligában varázsol. Hakan Calhanoglu igen nagy tehetségnek nevezhető, a HSV mindössze 19 esztendős támadó-középpályása nagyon hamar beilleszkedett az új közegbe, ahol meghatározó figurává lépett elő – mindössze egy bajnokit mulasztott az öt gólig és két asszisztig eljutó Calhanoglu.

Hol folytatja a török-német reménység? (t-online.de)

A török ‘Beyaz TV‘ értesülései szerint a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében fellelhető Galatasaray komoly érdeklődést mutat. “Igaz, hogy Roberto Mancini engem akar. Remélem, hogy egy napon majd együtt dolgozhatok vele, mert egy nagy edző. Vannak tárgyalások, az ügynököm kapcsolatban áll a Galatasarayal.” – mondta Calhanoglu.

Calhanoglu, mint azt neve is elárulja török felmenőkkel rendelkezik, a Mannheim városában született futballista jelenleg is tagja a török válogatottnak. A Karlsruher SC nevelését angol csapatok is szívesen megszereznék, név szerint az FC Liverpool és az Arsenal.

A fiatalember azt is elárulta, hogy a Besiktas és a Fenerbachce trikójába “sárga-piros” szíve miatt nem tudna belebújni. “Ha átigazolok, a kezdőben akarok játszani, ez egy fontos tényezője a döntésemnek. Ha a Galatasarayhoz igazolok, tudom, hogy Wesley Sneijderrel kellene konkurálnom.”

Calhanogluvel egyébként a Hamburg új szerződést kötne, 2018-ig – erre már tettek is kísérletet, de a fizetés nem felelt meg a játékos követeléseinek.

Boldog Karácsony!
Kostyál Balázs