Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Arsenal: Nápolyban köthet ki, a mellőzött védő

Szinte biztosra vehető információk szerint, az olasz bajnokságban vitézkedő Napoli együttese, tovább akarja erősíteni védelmét. A kékmezesek legújabb kiszemeltje, az Arsenal védője, Thomas Vermaelen.

www.mirrorfootball.co.uk

A belga bekk 2013-ban kiszorult Arséne Wenger csapatának kezdőjéből, a stabilabb teljesítményre képes Mertesacker-Koscielny párosnak „köszönhetően”. Bár az „Ágyúsok” vezetősége, a francia mesterrel az élen marasztalja Vermaelent, hiszen muszáj tartaniuk a kispadhosszát, egy ilyen megerőltető, és kimerítő szezonban, főként, hogy az Arsenal a bajnoki elsőségért hajt, a Premier Leagu-ben.

Nyáron Rafael Benítez került a Napoli kispadjára, és több erősítést is végrehajtott, hogy a Bajnokok Ligájában szereplő (végül máris kieső) együttest a víz felett tarthassa. Egyik első igazolás volt a spanyol mesternek, Dries Mertens, a PSV Eindhoventől. A belga szélső pedig nagyon jó barátságban van válogatottbeli társával, Thomas Vermaelennel, aki idén csak kétszer volt kezdő, az Arsenalban. Mertens állítása szerint már nemegyszer mondogatta a védőnek, hogy milyen jó helye lenne az olasz gárdánál, és jó lenne, ha megfontolná az átigazolást.
„Már tízszer mondtam Vermaelennek, hogy jöjjön a Napoliba. A város csodálatos, és Benítez megkért, hogy győzzem meg, hogy jöjjön ide. De az Arsenal egy nagy klub, és nem lesz olyan könnyű neki, azt elhagyni.” –idézte Mertens-t, a Sky Sports.

Az biztos, hogy az észak-londoniak nehezen fogják elengedni Vermaelent, aki az öltözőben is hatalmas szerepet tölt be, lévén ő a csapatkapitány. Mi több, Wenger mester is elárulta már, hogy majd’ megszakad a szíve, hogy a belgát nem tudja rendszeresen játszatni. A korábbi Ajax játékos becsült piaci ára 10 millió euró körül, de inkább felett mozog, míg jelenleg is érvényes szerződése, 2015 nyaráig köti, az Emirates-be.

Balogh József