Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Di Canio nem tér haza

A Lazio legendája újságírói kérdésre szögezte le, hogy semmiképpen nem tér vissza hőn szeretett római klubjához, amíg annak Caludio Lotito az elnöke.

Forrás: forzaitalianfootball.com

Miután a svájci szövetség bejelentette, hogy Vladimir Petkovic a világbajnokság után a válogatott szövetségi kapitánya lesz, az olasz klubjánál megkezdődött az edzőkeresés – de egyébként is érik a váltás a gyatra szereplés miatt. Természetesen az éppen munkanélküli, korábbi Lazio-legenda neve is felmerült, ő azonban határozottan közölte: nem tér haza.

A szurkolók korábbi kedvence kétszer is a Biancocelestihez igazolt pályafutása során, először 1985-től 1990-ig játszott Rómában, majd 2004 és 2006 között. Azóta nem beszélt az elnökkel, amióta az a játékos politikai nézetei miatt nem engedélyezte a lejáró szerződésének meghosszabbítását.

A Sunderlandtől szeptemberben elküldött tréner újságírói kérdésre beszélt az esetleges hazatéréséről: „Hogy én vezessem a Laziót? Ameddig Lotito ott van, ez teljesen kizárt! Nem szeretem őt, de ez nem titok.”

Szóba került Petkovic leváltása és a kék-fehérek gyenge szereplése is, ezzel kapcsolatban elmondta: „egyértelmű, hogy a jelenlegi edzőnek már nincs ereje változást hozni. Ez nem az ő hibája, nehéz dolgozni, amikor már tudod, hogy hamarosan távoznod kell.”

„A jövöm? Majd meglátjuk, mi történik!” – zárta Di Canio, akinek kétségkívül rettentően örülnének a Sasok szurkolói, hiszen gyakorlatilag félistenként tisztelik, játékosként pedig mindig is büszke volt rá, hogy ő is az ultrák közül került ki.

Piller Krisztián