Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

„Bale jobban játszik, ha nincs Ronaldo!”

Bár manapság aligha adnak sokan, sokat a rövid időn belül másodszor is csúfosan megbukó szakembernek, André Villas-Boasnak a szavaira, azért érdemes meghallgatni, a portugál edző szavait.

Villas-Boas ugyanis meglehetősen egyedi, és érdekes, de talán nem is olyan képtelen teóriával borzolta a kedélyeket.

A történet nyáron, vagy talán még korábban kezdődött. A Real Madrid hosszú ostrom után, de megvásárolta a walesi Gareth Bale-t, attól a Tottenahm-től, amelynek a legnagyobb fegyvere volt, a villámléptű játékos. A londoni együttes menedzsere, akkor tájt még )sőt, egészen decemberig) Villas-Boas volt, aki nem igazán örült kedvence eladásának. Persze az érte kapott pénzből költekezhetett a luzitán mester, ám ennek ugye végül nem lett jó vége. De az már más történet.

Bale eleinte nagyon nehézkesen lendült bele, a Madridban, ám az utóbbi időben egyre veszélyesebb párost alkot, az Aranylabda várományos Cristiano Ronaldoval. Sőt, Villas-Boas szerint a portugál sztár nélkül Bale még jobb teljesítményre is képes:
„Bale jobban játszik Ronaldo nélkül. Hamarosan egyre sokkal fontosabb lesz a szerepe, a Real játékában. Ha két ilyen fix pont van a csapatban, akkor a feladatokat meg kell osztani egymás között.” – fényezte korábbi játékosát, a 36 esztendős, munkanélküli edző.

Balogh József