Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Dzeko gólja győzelmet ért, listavezető a Manchester City

Ha nehezen is de folytatta remek sorozatát az angol labdarúgó-bajnokságban a Manchester City, mely az újonc Crystal Palace legyőzésével továbbra is százszázalékos mérleggel bír hazai pályán és ideiglenesen átvette a vezetést a bajnoki tabellán.

Dzeko volt a City hőse – Reuters

Manchester City – Crystal Palace 1-0 (0-0)
G: Dzeko (66.) ill. –

Ahogyan arra számítani lehetett, nagyon nehéz és erőt próbáló bő másfél óra várt a Crystal Palace játékosaira. Több együttes is hatalmas zakóba szaladt már bele idén az Etihad gyepén, az újonc azonban tisztes helytállt, megszorongatta a bajnokaspiráns erős túlzással. A játékot a hazaiak uralták, végig 70 és 80 százalék között ingott a labdabirtoklás és bizony a lövésekkel sem spóroltak. A célzóvíz azonban romlott lehetett, ugyanis az első félidőben 15 hazai kísérletből mindössze 2 talált kaput. A 21. percben Milner előtt adódott remek lehetőség egy parádés támadás végén, a labda azonban a felsőlécen csattant. Az első játékrész vége előtt öt minutummal Fernandinho került remek helyzetbe, ám lövése elkerülte a kaput. A hosszabbításban ismét a brazil volt rivaldafényben, ám fejesét Speroni hálóőr bravúros mozdulattal hárította. A második játékrészben aztán még nagyobb fölényt alakított ki a City (81-19), ám a vendégek több igen ígéretes kontrát is tudtak vezetni, de gólra nem futotta. A “Polgárok” hőse ezen a szombati napon Dzeko volt, a bosnyák támadó Navas passza után talált a kapuba. Győzelmével a City átvette a vezetést a tabellán, az Arsenal, egy győzelemmel azonban holnap visszaveheti helyét.

Aston Villa – Swansea 1-1 (1-1)
G: Agbonlahor (7.) ill. Lamah (36.)

Már-már megszégyenítő fölényt alakított ki az egész meccs egészét figyelembe véve a Swansea az Aston Villa otthonában, vezetést mégis a hazaiak szereztek Agbonlahor révén a 7. percben. A waalesi csapat rengeteget próbálkozott, ám a pontossággal, ahogyan a City, ők is hadilábon álltak. A 36. percben jött az egyenlítés, Lamah talált a Guzman mögött elterülő hálóba. Hiába a fölény, az eredmény nem változott a második félidőben, így mindkét csapat egy-egy pontot zsebelt be.


Manchester City 1-0 Crystal Palace by footyroomcom
Őszi Ádám