NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…
Hosszabb kihagyásra számíthat…
Így értékelt Pascal Jansen a Spurs elleni vereség után…
A Fiorentina hozta a kötelezőt jóval gyengébb erőket képviselő walesi ellenfelével szemben…
Vereséget szenvedett az AS Roma, kitömte a Rangerst a Lyon…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…
“Ha belenézek a tükörbe, nem látom a képmásom, mert Zlatanból csak egy van.”
Varga Barnabás gólja már túl későn jött…
Belga sajtóértesülések szerint a Borussia Mönchengladbach, a Schalke 04 és a VfB Stuttgart is szemet vetett a Standard Liége utánpótlás-válogatott futballistájára, Paul-José Mpokura.
A 21 esztendős balszélső ugyan a mai Kongói Demokratikus Köztársaságban (az akkori Zairéban) született, de Belgiumban járta végig a szamárlétrát, mielőtt 2008-ban Angliába nem tette át a székhelyét. Ekkor, vagyis 16 esztendősen a Tottenhamhez került Mpoku, s három évig a londoni csapat játékosának is vallhatta magát – igaz, egy szezont kölcsönben az alacsonyabb osztályú Leyton Orientnál töltött.
2011-ben ugyan visszatért a Standard Liége-hez, a jobblábas futballista, de az idei szezonban nyújtott teljesítménye alapján könnyen lehet, hogy magasabb szintre léphet: az eddigi harmincöt tétmeccsén tizenegy gólig és öt gólpasszig jutott.
Szerző: Budai Levente
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…
Hosszabb kihagyásra számíthat…
Így értékelt Pascal Jansen a Spurs elleni vereség után…
A Fiorentina hozta a kötelezőt jóval gyengébb erőket képviselő walesi ellenfelével szemben…
Vereséget szenvedett az AS Roma, kitömte a Rangerst a Lyon…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…
“Ha belenézek a tükörbe, nem látom a képmásom, mert Zlatanból csak egy van.”
Varga Barnabás gólja már túl későn jött…
A Lazio legyűrte a Nice csapatát, míg az Ajax idegenben játszott döntetlent…
Bejelentést tett a szövetség…
A 37 éves támadó gyönyörű gólt akasztott a Nice kapujába…
Több másik topcsapat kívánságlistáján is szerepel!
Nyilvánosságra került az októberi folytatás menetrendje…
Ótgólos meccsen győzedelmeskedtek a magyar fiatalok…
Több név is felmerült a brazil hátvéd kiesése végett
Ugyanakkor két olyan játékos is bekerült, akit legutóbb a felnőtt válogatotthoz hívtak…
Újabb áldozatot szedett a sűrű meccsnaptár…
Kihirdette a névsort Julian Nagelsmann…
Az angol sportsajtóban megjelentek szerint a Newcastle United együttesét elhagyni készül januárban a “szarkákat” öt éve szolgáló Miguel Almiron. (Photo by George Wood/Getty Images) Mint ismert, a paraguayi válogatott szélső távozása már a nyáron is napirendi ponton szerepelt, ám akkor Almiron visszautasítva többek között az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) klubjait is, végül maradt Angliában. A […]
Amennyiben Salah valóban távozik a szezon végén…
Tiszta vizet öntött a pohárba…
Tizenegy gólra az abszolút csúcstól…
Két gólt szerzett a címvédő ellen…