Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

2013 a Magyar futballban – I. rész

Három részre bontott minisorozattal jelentkezünk, amiben röviden összefoglaljuk, mi is történt az idei futballévben. Első részben szó lesz a honi férfi és női élvonalbeli bajnokságról, a honi kupasorozatokról. Mindezt tesszük szubjektíven, hiszen ez a mérlegkészítés ideje.

Mintegy másfél éve működik a portál, és ezalatt sokezer cikket jelentettünk meg. A tavasz kimondottan a férfiakról szólt, hiszen többször is sikerült helyszíni közvetítéssel jelentkezni a főváros különböző stadionjaiból. Emlékezetes, hogy első alkalom egy csúnya újpesti zakóval köthető egybe. Azon az ominózus Megyeri úti találkozón a Paks egy hatossal ajándékozta meg a lilákat. Az a találkozó számomra is emlékezetesre sikeredett. Majd szép fokozatosan egyre több bajnokiról jelentkeztünk. Ami azonban egyéb elfoglaltságok miatt ősszel nem folytatódott, de törekszünk arra, hogy ez a jövőben változzon.

Visszásságok sokasága

És akkor vágjunk is bele. Az esztendő tehát az újpesti hatossal indult, de emellett is voltak meglepetések szép számmal. A „kicsik”, tehát a Siófok bravúros hajrája majdnem bennmaradást jelentett, de végül csak kiestek a Balaton partiak. Nem marad szép emléke az Egernek az elmúlt esztendő. A hevesiek ugyanis Vácon szerepeltek, miközben a háttérben ment a huzavona, majd jöttek a hírek, hogy játékosok keveredtek bundagyanúba. Ez utóbbit én személy szerint elítélem, de ismerve az akkori helyzetet, nem törnék pálcát a játékosok felett. Ugyanakkor tovább bonyolódott a fogadási csalások ügye, miután kiderült, hogy a siófokiak közül is többen fogadtak el kenőpénzt a meccsek manipulálásáért. Ugyanez morálisan elítélhető módon jelent meg Kispesten, ahol a bizonyíthatóan csúszópénzt elfogadó olasz Davide Lanzafame személyében találtatott meg. A legnagyobb visszhangot mégis egy edzőváltás generálta. Pécsett még 2012 decemberére nyúlik vissza. Supka Attila előbb menesztve, majd visszavéve, majd ismét menesztve lett. A bajnokság vége megint csak nem a sportszerűségről szólt. Győrben bajnokavatóra érkezett a Ferencváros, de beárnyékolta az ünneplést egy brutális belépő, melynek következtében a győri Marek Strestík öt hónapos eltiltást kapott, míg a ferencvárosi Leonardo majd fél évet volt kénytelen kihagyni. Edzői nyilatkozatokból is össze lehetne szedni egy csokorra való aranyköpést. Ami az őszt illeti, leginkább egy tragédiáról szólt a bajnokság, igaz ezt leginkább ismét csak a ferencvárosiak bánhatják. Egy remekül elkezdett szezont befolyásolt nagyban, habár papíron profi labdarúgókról beszélünk. Akeem Adams a győztes Derbi utáni héten lett rosszul, és csak az orvosoknak valamint a játékos kitartásának köszönhető, hogy nem végződött rosszabbul az eset, mint amputált láb és műszív, habár továbbra sincsenek bíztató hírek a játékosról. Mindeközben Pécsett is bedőlni látszik a futball. A klub tulajdonosa teljesen váratlanul jelentette be, hogy kilép a baranyai csapat mögül.

Stadion a Fradinak, és a Lokinak

A tavasz két klubnak igencsak örömforrást jelentett, persze sok negatív mellékzöngével. A Ferencváros és a Debrecen is új stadionnal gazdagodott, a károgók azonban megtalálták a fogást a projekteken, mondván állami pénzből könnyű impozáns arénát felhúzni. Majd az év folyamán egyre több hír érkezett a kormányzattól több felújítás, átépítés, valamint új stadion felhúzásáról. Mindezt ismét csak a költségvetésből milliárdos nagyságrendekben.

MLSZ „ámokfutás”

Több kezdeményezést is megéltünk ebben a röpke 365 napban a szövetség részéről. Ilyen a „Gyűlölet nem pálya!”, családbarát stadionok kialakítása, szurkolók visszacsalogatása. Nos, ennek keretében több millió forintot kasszírozott az MLSZ. Cigányozás, kirekesztő magatartás, személyiségi jogokat sértő rigmusok, pirotechnikai eszközök használata és egyéb rendbontásnak ítélt viselkedés miatt. Mindezt az UEFA és a FIFA nyomására. Pedig aki benne él, az tudja, hogy ezek hozzátartoznak a magyar és az egyetemes futball világához. Nem csoda, hogy jelentősen csökkent a magyar meccsek látogatottsága a növekedés helyett. Sokszor észrevehető kettős mércét alkalmazva a klubokra. Az edzőképzésről, az utánpótlásban tapasztalható dolgokról nem is beszélve.

Bajnoki cím, kupasiker

Nagy előnnyel nyerte a bajnokságot az ETO

A Magyar Kupában a Loki volt a legjobb

A Ligakupában a Ferencváros ért a csúcsra

A Szuperkupát is a Győr emelhette a magasba

Rátérve a bajnoki megmérettetésre, kijelenthető, hogy a Győr kiemelkedett az előző fél évben, hiszen besöpörte a bajnoki címet, majd a szuperkupát is. A Ligakupát a Ferencváros nyerte a Videoton ellen, míg a Magyar Kupa a Debrecen kezében kötött ki. Az egy következő cikk témája lesz, hogy aztán ez mire volt elég nemzetközi szinten. Amilyen ígéretesen kezdett a Ferencváros Ricardo Monizzal, olyan csúf vége lett a történetnek. De az okokról – legalábbis, ami Moniz szerint befolyásolta a szereplést – fentebb már szóltunk. Az ősz a meglepetésekről szólt. A címvédő gyengélkedése, a Loki és a Videoton „menetelése”, a Kaposvár halovány szereplése, valamint a Pápa és a Pécs, illetve a Haladás kiegyensúlyozott teljesítménye miatt vegyes a kép. Talán a tavasz helyrerántja a mezőnyt.

Továbbra is az MTK-ról szól a hölgyek pontvadászata

Sokadik bajnoki címét szerezte az MTK női együttese

A bajnokság után a Magyar Kupa is a kék-fehérek birtokába került

Nem keltett nagy meglepetést a kék-fehérek sikere, akik utcahosszal húzták be sorozatban ötödik bajnoki címüket, illetve a kupagyőzelmet. Pádár Anitáék ősze ellenben a tavaszi menetelés után döcögősen indult, hogy aztán a bajnokság feléhez érkezve már első helyen forduljanak 2014-re. A tavaszi kupadöntőben éppen az örökös gólkirálynő vezérletével sikerült nehezen legyőzni újkori legnagyobb riválisukat, a csepeli Astrát. A Foci Club feltett szándékának megfelelően egyre kiemeltebb szerepet kap a női labdarúgás propagálása. Az elmúlt félév ennek jegyében telt. Helyszínen megtekintett bajnokik, részletes összefoglalók és tervezett interjúk mellett hírekkel is igyekeztünk közelebb hozni az Olvasókhoz a szebbik nem játékát. Tavasszal még többet próbálunk meg bemutatni a szakágból. Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül a háttérben történt negatív dolgok mellett sem, de ez egy más cikk témája lesz.

Amire büszkék vagyunk

Több ízben is igyekeztünk, hogy exkluzív tartalommal is szolgáljunk. Ilyen volt többek között a világbajnok freestyle-világbajnok Szász Kitti, a feltörekvő Újvári Izabella megszólaltatása. Sipos Lillával készült interjúnk. És ezt a tervek szerint tavasszal is folytatjuk. A honi médiában talán a Foci Club az első olyan országos online média, amely rendszeresen jelentkezik a női labdarúgással kapcsolatos háttér információkkal is. Természetesen ezt folytatjuk majd az elkövetkezendő években is.

Következik: 2013 a Magyar futballban – II. rész
A „Szerethető” levitézlése, a hölgyek sikerei és kudarcai, avagy így szerepeltek a válogatottak.

Gavalovits Sándor