A magyar válogatott hamarosan az országban játszik…
Ennél jobban nem igen lehet kifejezni, hogy számítanak egy fiatalra…
Többen meghatározó játékosok külföldi csapatukban…
Továbbra is vizsgálják az incidenst, és ha kell, több drukkert is kitiltanak a stadionból
A világbajnok francia középpályás lényegében hivatalossá tette a CAS döntését…
Az októberi válogatott-meccseken már pályára léphet…
Három vereséggel kezdett a DVSC kispadján…
Az új szerződése 2026 végéig szól!
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A szövetségi kapitánnyá lett Pintér Attila helyét új szakvezető foglalja el tavasszal a Győr kispadján. Információk szerint a jelenlegi paksi tréner, Horváth Ferenc lett az új vezetőedző.
Pintér Attila távozása derült égből villámcsapásként ért mindenkit, az meg pláne, amikor kinevezték szövetségi kapitánynak. A teol.hu úgy tudja, Pintér utódja Horváth Ferenc lett, aki az elmúlt egy évben már két élvonalbeli csapat kispadján is ült. Tarsoly Csaba jelöltjei között ott volt a korábbi tréner, Csertői Aurél, illetve az U18-as válogatott szövetségi edzője, Mészöly Géza. A szurkolók egyként szerették volna Csertőit a kispadra, de Tarsoly Csaba végül Horváth Ferenc mellett tette le a voksát. A teol.hu szerint a két fél már mindenben megegyezett, így semmi akadálya, hogy a korábbi válogatott csatár üljön le a kisalföldiek padjára.
Horváth 2013 tavaszán Kecskeméten, majd ősszel a Paks sikereiért dolgozott. A frappáns nyilatkozatairól elhíresült szakembernek élő szerződése van a Tolna megyei alakulattal, ennek következtében Tarsoly Csabának pénzt kellett adnia a paksiaknak, azonban kétséges mire lesz elég Horváth teljesítménye, hiszen a Pakssal volt egy tízmeccses nyeretlenségi szériája, aminek a vége a jelenlegi 14. hely a tabellán. Az ETO ellenben a dobogó harmadik fokáról várja a folytatást.
Gavalovits Sándor
A magyar válogatott hamarosan az országban játszik…
Ennél jobban nem igen lehet kifejezni, hogy számítanak egy fiatalra…
Többen meghatározó játékosok külföldi csapatukban…
Továbbra is vizsgálják az incidenst, és ha kell, több drukkert is kitiltanak a stadionból
A világbajnok francia középpályás lényegében hivatalossá tette a CAS döntését…
Az októberi válogatott-meccseken már pályára léphet…
Három vereséggel kezdett a DVSC kispadján…
Az új szerződése 2026 végéig szól!
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…