Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Végleg nyugdíjba mehet Davids

Ismét visszavonult Edgar Davids, az angol ötödosztályú Barnet játékosedzője, az Ajax, a Juve, a Milan és az Inter korábbi sztárja. Az ok igen prózai: szerinte pikkelnek rá az angol sípmesterek – kilenc meccsen háromszor állították ki.

Fotó: mirror.co.uk

A Pitbull becenévre hallgató védekező középpályásnak szombaton lett végleg elege, amikor a Salisbury elleni bajnokin begyűjtötte a szezonbéli harmadik piros kártyáját is, csapata pedig 2-1-es vereséget szenvedett. Az együttestől azonban nem távozik a feltűnő szemüvegéről is ismert játékos, de ezentúl csak edzőként tevékenykedik.

„Célpont vagyok, ezzel nincs is gond, de azt hiszem, nem játszok többet, ha mindig elveszik tőlem ennek az örömét” – mondta a meccs után Davids, aki úgy véli, csapata dolgát komolyan megnehezítik a játékvezetők, akik direkt rá utaznak. 2012 októbere óta már ötödször állították ki, az idei szezonban pedig a pirosak mellett a sárgákat is szorgalmasan gyűjtögette.

Amennyiben a holland kiválóság szavait komolyan lehet venni, akkor ez már harmadik visszavonulása lesz teszi majd: 2009-ben az Ajaxból ment nyugdíjba először, majd egy évvel később Crystal Palace-ban játszott balhátvédet hat mérkőzés erejéig. Mostani csapatához, a Barnethez 2012. októberében került, ahol Mark Robsonnal voltak társedzők. Utóbbi viszont év végén távozott, így a szezon második felében Davids egyedül vezette a Méheket – nem túl eredményesen: huszonharmadik helyen zártak, így nyolc év után búcsút intettek az angol negyedosztálynak. Az ötödosztályban jelenleg a kilencedikek.

Piller Krisztián