Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Benitez: „A Seria A egy maraton!”

Nincs kétségbe esve a Napoli spanyol trénere amiatt, hogy csapata kicsivel a bajnokság fél távja előtt máris tízpontos hátrányba került a listavezetővel szemben. Biztos benne, hogy végig versenyben lesznek a Scudettóért.

Fotó: uefa.com

Benitez megállapított a Corriere dello Sportnak, hogy egy maratonon vesz részt csapatával, amelynek még a feléhez sem értek el, így rettentő korai azon aggódni, hogy kiestek volna a bajnoki címért zajló versenyből.

„Még 21 találkozót le kell játszanunk, tehát hiába tűnik úgy, hogy kétszereplőssé változott a Seria A. A hátralévő szakaszban 63 pontot szerezhetünk, továbbra is saját sorsunk kovácsai vagyunk” – nyilatkozta a spanyol edző.

A Kékek optimizmusa ellenére le kell szögezni: a Juventus és a Roma kimagaslik a mezőnyből, előbbi tíz, utóbbi öt ponttal előzi meg a nápolyiakat, akik harmadikak a tabellán. A január hatodikai, 18. fordulóban mégis közelebb léphetnek valamelyikükhöz Higuainék, ugyanis a két listavezető egymással meccsel, a Napoli pedig a 14. Sampdoriát fogadja.

Piller Krisztián