Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Lahm 2018-ban visszavonul!

Philipp Lahm 2018-ban biztosan befejezi játékos karrierjét, de vannak még céljai a Bayern mezében.

Kép: www.soccerinfos.com

Kép: www.soccerinfos.com

Idén világbajnokként intett búcsút a válogatottnak, most pedig a klub-karrierje végét tervezgeti, a még mindig csak 31 éves védő. A Bundesliga hivatalos oldala vette át a L’equipe-nek adott nyilatkozatát: ,,A szerződésem a Bayernnél 2018-ban jár le: 34 éves leszek akkor, ami jó kor a visszavonulásra. Nem vagyok az a fajta ember, aki addig megy amíg bele nem bukik.” – mondta Lahm, aki nem akar tétlenkedni a hátralévő időben.

,,Újra meg akarom nyerni a Bajnokok Ligáját Bayernnel. Úgy gondolom hogy idén ezt újra meg tudjuk tenni.”  – fejezte be Lahm, majd elmondta: nem áll szándékában csapatot váltani. Ez az éve eddig nem úgy sikerül ahogy ő azt szeretné: sérülése miatt csak 11-szer léphetett pályára idén a Bundesligában, és 4 alkalommal a BL-ben. A folytatás várhatóan jobb lesz, és ahogy utalt rá: akár még egy BL siker is összejöhet a szezon végén.

Baranyai Balázs