Ennél jobban nem igen lehet kifejezni, hogy számítanak egy fiatalra…
Többen meghatározó játékosok külföldi csapatukban…
Továbbra is vizsgálják az incidenst, és ha kell, több drukkert is kitiltanak a stadionból
A világbajnok francia középpályás lényegében hivatalossá tette a CAS döntését…
Az októberi válogatott-meccseken már pályára léphet…
Három vereséggel kezdett a DVSC kispadján…
Az új szerződése 2026 végéig szól!
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
Ahogyan arról beszámoltunk, a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) elmúlt hétvégi fordulójában átmenetileg félbeszakadt a Zalaegerszeg-Budapest Honvéd mérkőzés a vendégszurkolók rasszista megnyilvánulásai miatt…
A Zalaegerszeg vezetőedzője, Ricardo Moniz a holland NOS Voetbal részére adott tájékoztatást a történtekről:
“Jeleztem a negyedik játékvezetőnek, hogy tegyen valami a lelátóról hallatszó, állati huhogás ellen. Ő azt mondta, hogy semmit nem hallott, akárcsak a játékvezető és a másik csapat edzője. Az emberek hallása néha igencsak szelektív, de ha egyedül kell harcolnom, az sem érdekel. A három évvel ezelőtti, hasonló hollandiai eset kapcsán sem történt semmi, hiába biztosított mindenki a támogatásáról. Természetesen azért mentünk vissza a pályára, mert pontlevonással büntethettek volna bennünket. Nem akartam problémát okozni a klubnak, ugyanis még mindig van esélyünk a nemzetközi kupában való szereplésre. Szóval egyedül hagytam el a pályát. Azzal viszont nem fogok egyetérteni, ha emiatt még eltiltást is kapok. Nem fogom elfogadni, ha kell, akkor elmegyek az UEFA-ig vagy Orbán Viktor miniszterelnökig is.”
Az ügyben az MLSZ vizsgálatot kezdeményezett.
A következő fordulóban a ZTE éppen Moniz korábbi csapatával, a Ferencvárossal fog találkozni.
Ennél jobban nem igen lehet kifejezni, hogy számítanak egy fiatalra…
Többen meghatározó játékosok külföldi csapatukban…
Továbbra is vizsgálják az incidenst, és ha kell, több drukkert is kitiltanak a stadionból
A világbajnok francia középpályás lényegében hivatalossá tette a CAS döntését…
Az októberi válogatott-meccseken már pályára léphet…
Három vereséggel kezdett a DVSC kispadján…
Az új szerződése 2026 végéig szól!
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…