Európa elszáguldott mellettünk. Ezt lemérhettük kupaszereplőink nyári teljesítményén. Ami idehaza elég a bajnoki címhez, az még a futottak még kategóriában sem érvényesül nemzetközi szinten. Egyedül az MTK női labdarúgóira lehetünk büszkék, akik rendszeresen résztvevői a BL főtáblás küzdelmeknek. Más kérdés, hogy a sors(olás) nem mindig kedvez nekik. Sorozatunk harmadik, befejező részében a magyar klubok európai kirándulását vesszük górcső alá.
Senki sem lehet büszke négy férfiindulónk teljesítményére. A bajnokságot megnyerő Győr a Paulo Sousa által vezetett Maccabi Tel-Aviv ellen búcsúzott. Akkora pofoncsapással ért fel a győriek számára a kudarc, hogy a bajnokság első fele is ráment a kisalföldieknek. Pedig mindössze két meccs alatt kiderült, hogy immár egy izraeli csapat is rágós falat, és könnyen torkán akad a mifelénk gyengülő kupacsapataiknak. Ha pikírtek akarnánk lenni, azt is írhatnánk a Győr addig-addig hallgatta Paulo Sousa dicsőítését, és ismételgette, hogy végül elhitte, hogy fényévekkel jobbak a sárga-kékeknél. De talán a túlzott óvatosság ütött vissza? Azaz néhány játékos óvatosságra intett, és valóban, annyira óvatos lett a bajnok, hogy kiejtette saját magát.
Térjünk át hazánk kétségkívül kirakatcsapatának számító Videotonra. Fél év telt el José Gomes kinevezése óta, amikor a klub ismét kiléphetett a nemzetközi porondra. Emlékezhetünk, a fentebb említett Paulo Sousa regnálása alatt hajszál választotta el a csoportkörből való továbbjutástól a piros-kékeket. Az elmúlt évben ennyire sem futotta, sőt egy nem túl acélos szerb Mladost Podgorica pöckölte ki könnyedén Sándor Györgyéket, pedig mindenki úgy kalkulált, – ismerve a keretet – hogy sima meccs lesz a Vidi javára, hogy ez nem így lett, arról éppen saját maga tehet. Eltaktikázott páros meccs, rosszul záró védelem, impotens támadójáték. Nem is lehetett más, mint búcsú.
Harmadiknak a Debrecen. Kiismerhetetlen volt a piros-fehérek formája a szezon kezdetén. Idegenben egy harcos, jó eredmények számító döntetlen, bár a győzelemre is kínálkozott esély a norvég Strömsgodsets ellen, ám végül meg kellett elégednie Kondás Eleméréknek a hatgólos döntetlennel, hogy aztán a visszavágót elbukja a hajdúsági csapat. Ennél többet nem is érdemes felidézni.
A Honvéd ment két kört, de semmi kézzelfogható bizonyíték a jó formára. Egy bundázó Čelik Niksić elleni 13-1-es párharc, aminek második felvonásában elég látványosan mutatták be a montenegróiak, hogy ott bizony elcsalják a meccset. Következett a szerb Vojvodina. Na, az újvidékiek megmutatták, mi is a realitás. Legalábbis ezen a nyáron. Utolsó még versenyben lévő csapatunk is búcsúzott Európától.
Most írhatnánk, hogy többet vártunk, meg ennyire csak nem lehet gyenge a magyar labdarúgás. De igen. Sajnos nemzetközi szinten egy-egy kiugró eredményt – amelyből tízévente, ha egy akad – leszámítva nem vagyunk tényezők még a középmezőnyben sem. És addig nem is nagyon leszünk, amíg nevenincs külföldi spílerek érkeznek hazánkba, illetve nem lesz hosszútávú koncepció a saját nevelésű fiatalok beépítése. Mert ha valaki, akkor egy adott klubban focizó – akár tizenhat-hét éves – fiatal képes „megdögleni” csapatáért a pályán. De a rövidtávon sikert hajszoló klubok nem versenyezhetnek immár a szomszédos országokkal sem, nincs fluktuáció, nincs frissesség a csapatokban, és ennek isszuk meg levét minden nyáron.
Pozitív példa: Főtáblán az MTK
Azonban van egy csapat, amely sokadszor bizonyítja, hogy szisztematikus munkával oda lehet érni, és olykor partiban lenni a nagyobb és tehetősebb klubokkal. Medgyes Péter első évében véghez vitte, amit Turtóczki Sándor már több ízben is. Főtáblára vezette az MTK-t. Azt az MTK-t, amely észak-írországi selejtezőben kezdett, és sima, száz százalékos mérleggel zárt. A főtáblán sajnos nem volt szerencséje a kék-fehéreknek, ugyanis a korábbi győztes, Németországban meghatározó csapatot, a Turbine Potsdamot kapta. Az első találkozón gyorsan kiderült, hogy nincs egy súlycsoportban a két gárda, a visszavágón azonban hatvan percig minden szépnek tetszett. Csak egy aprócska gól hiányzott, ami Vágó Fanni lábában maradt. Kijött azonban a fizikális különbség, és fél óra alatt kiütötte a Potsdam a magyarokat. Meg kell azonban jegyezni, hogy ég és föld a Bundesliga és a Jet-Sol Liga közötti különbség. Mert amíg a németeknél minden héten a legmagasabb szintet kell hozni, hazánkban évente maximum kétszer van rákényszerítve a bajnok a teljes erőbedobásra. Szerencsére azonban látszik a fejlődés, elég csak az őszi idényből szemezgetni az élboly egymás elleni meccsei közül.
Ezzel végére is értünk visszatekintő cikksorozatunknak.
Gavalovits Sándor