Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Német segédedzője lesz Dollnak

Az már korábban biztossá vált, hogy Thomas Doll személyében német vezetőedzője lesz a Ferencvárosnak. A korábbi Hamburg tréner hazájából választott másodedzőt Ralf Zumdick személyében.

Zumdick (balra) a Dortmundnál dolgozott már Dollal.

A korábbi kapus Zumdick szerint három lehetőség közül választotta a Fradit, mert kihívást lát a feladatban. „Első lépésben a szezon végéig biztosan ez lesz a felállás, aztán utána meglátjuk. Volt másik két lehetőségem is, de mindkét esetben sokkal messzebb lettem volna Németországtól. Nagyon várom már a budapesti munkát a Ferencvárosnál, mégiscsak egy nagy hagyományokkal rendelkező klubról van szó. Szerintem Dollinak is érdekes lehetőség a magyar csapat, hiszen két éve már nem volt munkája.” – nyilatkozta Zumdick a szakmai stáb felállásáról. Máté Csaba is marad a klub kötelékében.
A német szakember január 5-én, vasárnap érkezik, és másnap már felkészülési meccset vív a Ferencváros.
Zumdick tisztában van, mi a cél, és mi várja a Ferencvárosnál, bár a keretből mindössze Philipp Böniget említette, mint általa ismert játékos. „A klub szeretné visszaszerezni vezető szerepét, és tavasszal legalább az Európa Ligában való indulás lehetőségét kiharcolni. Nagy a mozgolódás a klubnál, hogy mást ne mondjak, majdnem készen van az új stadion. Philipp a játékosom volt akkor is, amikor a szerződés nélküli játékosoknak tartottam edzéseket. Az ottani garnitúra egyik oszlopa volt, és tudom róla, hogy igazi profi. Igazából ennél többet a Ferencváros jelenlegi csapatáról nem tudok elmondani, hiszen még nem ismerek senkit. Először látnom kell a futballistákat.” – nyilatkozta a szakember a Der Westen portálnak.

Gavlovits Sándor