Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megkezdte a munkát Pintér Attila

Amint azt decemberben, kinevezésekor elmondta az új kapitány, a klubokkal már felvette a kapcsolatot, és megnevezte a nemzeti együttes új kapusedzőjét is Pintér Attila.

Jókedvűen találkoztak az NB I-es edzők a válogatottal kapcsolatos első megbeszélésen – mlsz.hu

Túl az első egyeztetésen

Az MLSZ hivatalos honlapja számolt be arról, hogy az újdonsült szövetségi kapitány. Az egyeztetésre a szövetség székházában került sor. A fő csapásirány kijelölése és a klubok válogatottal való lényegesen szorosabb együttműködése volt a téma.
Vági Márton szólalt fel először. A főtitkár elmondta, hogy Pintér Attila egy kész programtervvel érkezett, de ezt csak a klubok támogatásával tudja megvalósítani. Kifejtette, hogy ez az értekezlet az első állomása egy sorozatnak, hiszen időnként újra összehívnák az NB I-es edzőket konzultálni.

A kapitány bevezetőjében ismét kiemelte az elmúlt 27 év sikertelenségét, többek között a megfelelő együttműködés és párbeszéd hiánya miatt. Pintér hangsúlyozta, hogy az elkövetkezendő sikereknek fontos összetevője az összefogás. A kapitány hozzátette, hogy a klubok és edzők hathatós segítsége is kell a válogatott sikereihez, így a nemzeti csapat szereplése a futballszakma felelőssége is.

Pintér Attila ígéretet tett arra, hogy amiben tudja, segíti a klubok munkáját, és kérte, hogy a számításba vett játékosokat tavasszal kéthetente hétfőn engedjék el a nemzeti csapat taktikai jellegű összetartásaira. A klubok edzői biztosították támogatásukról Pintért, mindössze annyit kértek cserébe, hogy legyen konstruktív a párbeszéd, azaz a kapitány legyen tekintettel a klubok érdekeire, vegye figyelembe az igényeket.

Az első összetartásra már január 6-án sor kerül a tervek szerint, majd 13-án és 20-án hívja össze a keretet a kapitány. Az előzetes egyeztetésen kiderült, hogy ez a három alkalom két-két napos lesz, a tavasz további részében pedig kéthetente egyszer egy napos összetartásokat tart Pintér Attila.

Pintér ezután arra kérte kollegáit, hogy tegyenek javaslatot arra, hogy csapatukból kik azok, akiket alkalmasnak tartanak a felnőtt illetve az U21-es válogatottbeli szereplésre, mert az így összeállított listát is szeretné felhasználni a keretek összeállításnál.

Az egyeztetés után megnevezte új kapusedzőjét is Pintér Attila, eszerint Markó Zsolt felel majd a hálóőrök felkészítéséért. Markó korábban már segítette Pintér munkáját a Sopronnál, ahol azóta is dolgozott az utánpótlásban.

Gavalovits Sándor