Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Exluzív! Nagy esélyt kapott az élettől Varga Szabolcs

Mint arról beszámoltunk, az MTK fiatal balszélsője, Varga Szabolcs a Marco van Basten edzette holland Heerenveen együtteséhez igazolt, és már a bemutatáson is túlesett. Varga Szabolcs készségesen állt a FociClub.hu rendelkezésére.

Varga Szabolcs nagy lehetősége.

– Először is gratulálok a hollandiai lehetőséghez. Arra lennék kíváncsi, hogy mikor kerestek meg először a Heerenveentől?
– Köszönöm. Volt érdeklődés régebb óta, fél év alatt több meccsemen is kint voltak, de komolyabb érdeklődés csak december közepe fele volt.
– Milyen érzés mindössze kilenc NB I-es meccs után ekkorát lépni?
– Nagyon jól éreztem magam az MTK-ban, és rengeteget köszönhetek a csapatnak, hogy bizalmat szavaztak nekem és ez egy hatalmas lehetőség számomra. Egy karnyújtásnyira került a holland első osztály, remek csapat remek edzővel, nagyszerű körülményekkel szóval minden adott.
– Már az is nagy szó, hogy a portugál túrára a felnőttegyüttessel utazol. Van benned valamiféle drukk az edzőtábor előtt? Netán szokott lenni benned meccsek előtt egy kis izgalom?
– Örülök, hogy a felnőtt csapattal mehetek edzőtáborba, és rengeteg mindent tanulhatok a társaktól, a szakmai stábtól és próbálom minden percét kihasználni. Van bennem egy kis izgalom, de ez inkább bizonyítási vágy.
– A játékostársak közül beszéltél már valakivel, netán van Bastennel? Vagy majd csak az indulás előtt?
– Bemutatkoztam a csapat előtt, és nagyon barátságosak voltak velem, többen odajöttek üdvözöltek, és örültek annak, hogy itt vagyok. Kennyvel (Otigba Kenneth – a szerk.) beszéltem sokat és van Basten is sok sikert kívánt a klubban, nagyon szimpatikus ember
– Visszatérve egy kicsit az MTK-ra és a családra. Hogyan kommunikáltok a haverokkal, egykori csapattársakkal a jövőben, illetve hogyan kell elképzelni a családi életet?
– A családom otthon maradt, én egyedül költöztem ki. A csapattársakkal és barátokkal telefonon, skypeon és facebookon tartom a kapcsolatot.
– A szüleid azért gondolom meg fognak látogatni rendszeresen, olykor meccsedet is megnézik a helyszínen. Milyen útravalóval bocsátottak el?
– Szüleim, amikor csak tudnak, meglátogatnak és megnézik a meccseimet. Hiányozni fognak, de ez ezzel jár.

„Rendszeres játéklehetőséget harcolhat ki magának.” – Mészöly Géza

Az U19-es válogatott szövetségi edzője is elismeréssel szólt Varga Szabolcsról. Kiemelve a balszélső erényeit: „Jó választásnak tűnik a Heerenveen, a tapasztalat azt mutatja, hogy a holland bajnokság fekszik a magyar futballistáknak. Fontos szempont, hogy a fiatal játékosok olyan klubhoz kerüljenek, ahol jó esélyük van a rendszeres szereplésre, és ezt a Heerenveennél adottnak érzem. Szabi már az MTK-ben is egyre több lehetőséghez jutott ősszel, sokat fejlődött Garami József kezei alatt. Hollandiában a klubok többsége tizenévesen is be meri dobni a mélyvízbe a fiatalokat, remélhetőleg tétmérkőzéseken is lehetőséghez jut tavasszal, bízom benne, hogy nemcsak ő, de a válogatott is sokat tud majd profitálni a klubváltásból. Szabolcs érett játékos, gyorsasága, technikája magasan az átlag fölé emeli, ha egy kicsit megerősödik, az ütközésekben, párharcokban is javulni tud, nagy értéke lehet a Heerenveennek. Évek óta arra készült, hogy ha eljön az ideje, kipróbálja magát külföldön is, ezért a kezdetektől fogva támogattam a hollandiai átigazolását, örülök, hogy megkapta az esélyt egy nívós bajnokságban való bizonyításra.” – minderről az MLSZ honlapján nyilatkozott Mészöly Géza.

Ezúton is sok sikert kívánunk Varga Szabolcsnak a Heerenveen-ben.

Gavalovits Sándor