Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Örmény válogatottat tesztel a Braunschweig

A bundesliga.de tájékoztatása szerint az Eintracht Braunschweig csapatával együtt edz a Sahtyor Karagandi balszélsője, Gevong Ghazaryan.

Gevong Ghazaryan – en.a1plus.am

A 25 évesen harminchétszeres örmény válogatottságig jutó futballista a kazah csapatnál alapembernek számított, hiszen az öt bajnoki mellett öt Bajnokok Ligája-selejtező mérkőzésen és hat Európa-liga találkozón is pályára lépett. Ekkor ugyan még a Metalurg Donyeck futballistája volt hivatalosan, így csak kölcsönjátékosként szerepelt a világ legnagyobb tengerpart nélküli országában, ám 2014-ben már teljes jogú Sahtyor-játékosnak vallhatja magát Ghazaryan.

Hogy meddig, az azonban kérdéses, hiszen nem kizárt, hogy Torsten Lieberknecht, a Bundesliga sereghajtójának vezetőedzője és a klubvezetőség az örmény futballista szerződtetése mellett döntenek majd.

Szerző: Budai Levente