A PSV pedig nem bírt a Sportinggal
Második meccsét is megnyerte a Brest, nem tudta győzelemre váltani fölényét a Stuttgart!
A kisebbik testvér karrierje is felfelé kezd ívelni…
Ezzel megszerezve a vezetést…
Így számíthatnak rá a következő három bajnokin is!
Az idény végén lejár a szerződése!
Egykori klasszis honfitársa kezei alatt pallérozódhat…
Legutóbb a Red Bull Salzburg kötelékébe tartozó védő januártól csatlakozik az olasz klub keretéhez
Óriási meglepetést hozott a Swansea manchesteri vendégjátéka, miután Michael Laudrup együttese kiejtette a „Vörös Ördögöket”. A Chelsea csak a második félidőben tudta feltörni a Derby védelmét, míg a Liverpoolnak egy öngól is kellett a biztos továbbjutáshoz. Magabiztosan jutott a legjobb 32-be a Sunderland is.
Az egyik esélyes már biztosan nem gyarapítja kupái számát. A Manchester United ugyanis hiába játszott valamivel jobban, mint walesi ellenfele, ennek ellenére Routledge révén a „Hattyúk” szereztek vezetést, amire még jött válasz Chicharito révén, de végig érezhető volt, hogy a vörösök nem pörögnek úgy, ahogy elvárható lenne. Az első félidő így a két gól ellenére unalomba fulladt, míg a másodikban hiába tett meg mindent a MU, a Swansea védelme nem esett össze, sőt a végén már az egál tartásáért is güriznie kellett Moyes legénységének, amit végül nem is sikerült megtenniük. Tíz perccel a vége előtt Fabio abszolút fölöslegesen szabálytalankodott, és állítatta ki magát, a hajrában Wilfried Bony pedig továbblőtte a Swansea-t.
Nehezen lépett a következő körbe a Chelsea. José Mourinho együttese sokáig nem tudott mit kezdeni a szervezetten védekező Derby County csapatával, igaz a kékek kissé tartalékosan álltak ki erre a meccsre. Egy félidő és húsz perc kellett ahhoz, hogy a londoniak fel tudják törni a jól záró hazaiak reteszét, ez Mikelnek sikerült, aki tehát góllal tette emlékezetessé 300. Chelsea-ben lejátszott mérkőzését. Öt perccel később Oscar bebiztosította az „Oroszlánok” továbbjutását.
A harmadik kiemelt meccsen a Liverpool hasonlóan nehéz, ha nem nehezebb találkozón vívta ki a következő kört. Brendan Rodgers fiai is szenvedtek az Oldham elleni összecsapás nagy részében, és csak szerencsével sikerült biztossá tenni a sikerüket. Aspas gólja után ugyanis nem sok hiányzott az Oldhamnek a gólhoz, de a hajrában egy öngóllal végül csak kiharcolták a továbbjutást.
Manchester United – Swansea 1-2 (1-1)
G: Hernandez (16.) ill. Routledge (12.), Wilfried (90.)
Kiállítva: Fabio (80.) ill. –
Tj.: Swansea
Port Vale – Plymouth 2-2 (2-0)
G: Tomlin (13.), Pope (36.) ill. Reid (51.), Purrington (74.)
Újrajátszás következik
Korábbi eredmények:
Blackburn Rovers – Manchester City 1-1
Aston Villa – Sheffield United 1-2
Barnsley – Coventry City 1-2
Bolton – Blackpool 2-1
Bournemouth – Burton – elmaradt
Brighton – Reading 1-0
Bristol City – Watford 1-1
Doncaster – Stevenage 2-3
Everton – QPR 4-0
Grimsby – Huddersfield 2-3
Ipswich – Preston 1-1
Kidderminster – Peterborough 0-0
Macclesfield – Sheffield Wednesday 1-1
Middlesbrough – Hull City 0-2
Newcastle – Cardiff 1-2
Norwich – Fulham 1-1
Rochdale – Leeds 2-0
Southampton – Burnley 4-3
Southend – Millwall 4-1
Stoke – Leicester 2-1
West Brom – Crystal Palace 0-2
Wigan – MK Dons 3-3
Yeovil – Leyton 4-0
Arsenal – Tottenham 2-0
Nottingham – West Ham 5-0
Íme a következő forduló párosítása:
Sunderland – Kidderminster/Peterborough
Bolton – Cardiff
Southampton – Yeovil
Huddersfield – Charlton/Oxford
Port Vale/Plymouth – Brighton
Nottingham – Ipswich/Preston
Southend – Hull City
Rochdale – Macclesfield/Sheffield Wednesday
Arsenal – Coventry
Stevenage – Everton
Wigan/MK Dons – Crystal Palace
Chelsea – Stoke
Blackburn/Man. City – Bristol/Watford
Bournemouth/Burton – Liverpool
Bristol R. – Swansea
Sheffield United – Norwich/Fulham
Gavalovits Sándor
A PSV pedig nem bírt a Sportinggal
Második meccsét is megnyerte a Brest, nem tudta győzelemre váltani fölényét a Stuttgart!
A kisebbik testvér karrierje is felfelé kezd ívelni…
Ezzel megszerezve a vezetést…
Így számíthatnak rá a következő három bajnokin is!
Az idény végén lejár a szerződése!
A klub adott tájékoztatást róla…
Egykori klasszis honfitársa kezei alatt pallérozódhat…
Legutóbb a Red Bull Salzburg kötelékébe tartozó védő januártól csatlakozik az olasz klub keretéhez
Egyszer vezetett már magyar csapatnak…
Tiszta vizet öntött a pohárba…
Az MLSZ ismertette a részleteket…
Carlo Ancelotti rövidesen visszakaphatja egyik legmegbízhatóbb játékosát…
Klubcsapata nem engedte el a fontos játékosát….
A hétközi BL-meccs után be is jelenthetik a szerződtetését…
Egyelőre a bejelentés időpontja ismert…
Új szerepkörben próbálhatja ki magát…
Az idény végéig szól a megbízatása…
Arne Slot nem számol vele komolyabban, így akár kapóra is jöhet a játékosnak a váltás…
Egyre nagyobb az érdeklődés iránta…
Kritikus vot a csapat játékosa a vereség után…
A németek elleni vereség után volt először ennyire dühös a kispadon…
Már az első félidőben eldöntötték a lényegi kérdéseket!