Nem túlzás azt állítani, hogy két párharc esetében eldőlt a továbbjutás sorsa
Erling Haaland első góljait szerezte a spanyol klub ellen
Megnövelnék a kivásárlási árát!
Két év után távozhat a fehérvári csapattól!
Három keddi párharc is tizenegyesrúgásokkal dőlt el…
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Háromnapos nemzeti gyászt rendelt el a portugál kormányfő, miután vasárnap virradóra elhunyt az ország legendás labdarúgója, Eusébio.
„Aranybetűkkel írta be magát a világfutball könyvébe.”
A fenti szavakkal búcsúzott Luis Marques Guedes kormányszóvivő mondta, miközben bejelentette a nemzeti gyászt. A szóvivő a Radio TSF-nek nyilatkozva kiemelte az egykori klasszis Portugáliáért tett szolgálatait. „Eusébio hozzájárult az ország fényének emeléséhez. Portugália sokat köszönhet neki, mint nemzetközi sportnagykövetnek. A portugálok gyásza kiterjed az összes portugál nyelvű afrikai országra, akárcsak a világ mindazon pontjára, ahol portugál közösségek élnek.” – fejezte be a szóvivő.
Eusébio holttestét vasárnap délután a Benfica stadionjában, Luz-ban ravatalozzák fel, ahol leróhatják kegyeletüket a szurkolók.
Az elnöki palotában Anibal Cavaco Silva államfő emlékezett meg a „Fekete Párducról”, kiemelve példás magatartását, sportszerűségét és szerénységét. A beszédét a televízió élőben közvetítette. „Az ország siratja őt, az ország gyászba borult.” – fogalmazott az államfő.
A főváros, Lisszabon polgármestere is méltatta a klasszist, akinek tiszteletére félárbocra eresztik a nemzeti lobogókat. A Portugál Labdarúgó Szövetség (FPF) az összes vasárnapi találkozóra egy perces gyászszünetet rendelt el. „Eusébio soha nem hagy el bennünket. Egyedülálló alakja ő a portugál labdarúgásnak.” – emelte ki Fernando Gomes, a szövetség elnöke. Hozzátette, hogy az FPF centenáriumi évében ünnepséget terveztek Eusébio-nak, amire sajnos már nélküle kerül majd sor.
A portugál csillag halálát a szív és a légzőszervek leállása okozta. Eusébio 71 esztendős volt.
Gavalovits Sándor
Nem túlzás azt állítani, hogy két párharc esetében eldőlt a továbbjutás sorsa
Erling Haaland első góljait szerezte a spanyol klub ellen
Megnövelnék a kivásárlási árát!
Két év után távozhat a fehérvári csapattól!
Három keddi párharc is tizenegyesrúgásokkal dőlt el…
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
Fél évet töltött Szaúd-Arábiában…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…