Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Pörgös toszkán derbivel tértek vissza az olaszok

A téli álomból ébredő Serie A 18. fordulójából eddig lejátszott két mérkőzése felemás képet mutatott: a Cagliari álmos meccsen hullajtott el pontokat Veronában, a toszkán derbi pedig roppant izgalmas 90 percet. és Viola sikert hozott.

Forrás: sportinglife.com

A délutáni összecsapáson sikerült egy pontot otthon tartania a kiesés elől menekülő Chievónak a Cagliarival szemben. Halvány első félidőt hoztak össze a csapatok, a hazai kapusnak kellett nagyot mentenie Pinilla korai lövése után, de inkább csak a pontrúgások rejtegettek veszélyeket mindkét oldalon. A vendégektől Andrea Cossu, a hazaiaktól pedig Thereau egy-egy lövését kellett felírni az érdekesebb esetek közé, de előbbi fölé ment, utóbbit pedig Adán kapus védte.

Nem mondhatnánk, hogy a szünetben felszürcsölt frissítő jótékonyan hatott a játékosokra, mert csak lassan sikerült újra sebességbe állítaniuk magukat. Elsőként Thereau növelte a nézők pulzusszámát, kicsit később pedig Albin Ekdal került közel a gólszerzéshez. De a mérkőzés legnagyobb lehetőségét a Verona szlovén védője, Boštjan Cesar hozta össze a piros-kéknek a 65. percben: Pinillával szemben szabálytalankodott teljesen feleslegesen a tizenhatoson belül. A sértett maga állt oda a büntető mögé, de lövése szörnyűre sikeredett, így maradt a 0-0. A végeredmény ezek után sem változott.

Chievo – Cagliari 0-0 (0-0)

A toszkán derbi első félidejében sikerült megállítania a Fiorentina támadásait a Livornónak, Rossinak így is volt két hatalmas helyzete. Aktívan kezdte a mérkőzést mind a két csapat, már az első percekben akadt egy-egy veszélyesebb helyzet: előbb Gonzalo Rodríguez, majd a túloldalon Schiattarella ijesztett rá a védőkre. Az első komolyabb védést Bardi mutatta be, miután Rossi labdát szerzett a középpályán a 29. percben. A lilák nagyon küzdöttek, de nem tudták feltörni a szorosan záró vendég védelmet, hiába uralták egyértelműen az első félidő második felét.

A szünet után a Livorno kezdeményezett, a 47. percben például Marco Benassi lába sült el nagyon-nagyon veszélyesen húsz méterről. Az ellentámadásból Cuadrado nyújtóztatta meg Bardi-kapust, majd másfél perc múlva Savicnak is átmozgatta a Livorno kapusát ballábas lövésével. Szemben a délutáni meccsel, ezen nagyon energikusan fociztak a srácok.

A 66. percben Gonzalo Rodrigez középről fejelt kapuba, ezzel vezettek a Violák. Öt perccel később az örömből bánat lett, a góllövőlista éllovasát sérülés miatt le kellett cserélni. Rossinak az előzetes vizsgálatok alapján kificamodott a térde. Rögtön egyenlíthetett volna Mbaye, aki üresen fejelhetett, Neto azonban szó szerint kinézte a lasztit a kapuból, mozdulni ugyanis nem tudott rá.

Nem sokkal a lefújás előtt Benassi előtt adódott óriási lehetőség, de Neti fantasztikus bravúrral védte meg kapuját a góltól. Újabb találat nem született a feszült légkörű találkozón, így a Fiorentina pontszámban beérte a harmadik Napolit.

Fiorentina – Livorno 1-0 (0-0)
G.:
Gonzalo (66.)

Piller Krisztián